Eredményes városunk gazdálkodása - Zalaegerszeg
"Zalaegerszeg - A 2006. évi költségvetést január végén 16,5 milliárd forintos főösszeggel fogadta el a testület. Az évközi módosítások eredményeképpen az év végére a költségvetés...
A városi büdzsé teljesítéséről dr. Gyimesi Endre polgármester számolt be. Mint elhangzott, a bevételek 91,3, a kiadások, pedig a módosított előirányzathoz viszonyítva 84,7 százalékban teljesültek.
Hosszas vita a múlt évi zárszámadásról
Az önkormányzat működési bevételei kedvezően alakultak, a gépjárműadó és az illetékbevétel a tervezettnél magasabb volt és ez lehetővé tette, hogy működési hitel felvétele nélkül zárják az évet. A működési kiadások 94,1, a felhalmozási célú kiadások 65,6 százalékban teljesültek. Közel 600 millió forintot jelentett az egyes fejlesztésekhez kapcsolódó, pályázatokon elnyert támogatások összege. Az elmúlt évben a megvalósult beruházások összege több mint 3 milliárd forintot tett ki, fejlesztési célú pénzeszköz átadásra 420 millió forint összegben került sor.
A felújítások közül a polgármester kiemelte a város lakossága szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró panelprogramot, amely állami és önkormányzati támogatással valósul meg. Az elmúlt évben 23 projekt indult, ebből 14 darab fejeződött be, 3 kivitelezés alatt van, 6 lakóépületnél, pedig a múlt hónapban került sor a munkaterület átadására. A teljes 2006. évi panelprogram 1381 darab, lakást érint Zalaegerszegen. Dr. Gyimesi Endre hangsúlyozta: az önkormányzat gazdálkodása eredményes volt, tartalékai azonban kötelezettségekkel terheltek, új feladatok csak nagyon óvatosan, a források megléte esetén vállalhatók.
A közgyűlés ellenzéki MSZP-SZDSZ frakciójának több tagja - Devecserné Óvári Ibolya, Tarr Ervin, Kiss Ferenc, Horváth Miklós, Horváth László - is elismeréssel szólt az eredményekről, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a számok bizonyítják: igazuk volt egy évvel korábban, amikor alultervezettnek és túl óvatosnak minősítették a költségvetési tervezetet. Érdemes elemezni az adatokat, és levonni a tanulságokat. Tombi Lajos alpolgármester visszautasította az alultervezettség vádját, dr. Tóth László a polgári képviselőcsoport vezetője, pedig azzal érvelt, a működési hitel nélküli gazdálkodás a jó munka eredménye, amit nem volt olyan könnyű végig csinálni. Rigó Csaba, a gazdasági bizottság elnöke az arányos városfejlesztés megvalósulását emelte ki és azt, hogy az elmúlt évben is tovább folytatódott a város lendületes fejlődése. Megjegyezte: az állami hozzájárulás 5 százalékos csökkenése ugyanakkor kedvezőtlen az önkormányzatokra nézve. (A zárszámadásról szóló rendeletet 18 igen, 2 nem és 7 tartózkodás mellett fogadta el a testület.)"
Forrás: http://www.egerszeginfo.hu
Eredményes városunk gazdálkodása - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének
alaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz