EU: kevés a magyar pályázó - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Az Európai Unió 7. keretprogramjának (FP7) támogatási lehetőségeire érdemes az eddigieknél jobban figyelni a magyar pályázóknak...
Az Európai Unió 7. keretprogramjának (FP7) támogatási lehetőségeire érdemes az eddigieknél jobban figyelni a magyar pályázóknak – véli Kállai Tünde, az Európai Bizottság információs társadalom és média főigazgatóságának 2002 óta regisztrált szakértője.
Véleményét azokra a tapasztalatokra alapozza, amelyekre bírálóként tett szert Brüsszelben. A keretprogram idei első felhívására beadott pályázatok közül 75 infokommunikációs technológiai (ICT) projekt értékelésében vettem részt, s szomorúan tapasztaltam, hogy a magyar projektpartnerek hiányoznak – mondta. Mindössze egy hazai informatikai cég szerepelt sikeresen a hálózatba szőtt közösségek tudományos kutatási infokommunikációs támogatását szolgáló projekttervével.
A szakértő figyelemfelhívása azért is időszerű, mert szeptemberig lehet pályázni a keretprogram második felhívására, és ősztől kihirdetik a harmadik felhívást is. Ezek a felhívások általában tíz területen kínálnak kutatás-fejlesztési, innovációs támogatási lehetőségeket. Új területnek számít az űrkutatás, a környezetvédelemből a hidrogéngazdaság, s minden eddiginél nagyobb teret kapnak a megújuló energiaforrások.
A tapasztalatok szerint az erős szinergiákat felsorakoztató konzorciumok lehetnek csak sikeresek; az olyan tudományos együttműködések, amelyekben a kutatási intézmények az ipari szereplőkkel, piacvezető vagy technológiaintenzív kis- és középvállalkozásokkal és a végfelhasználókkal együtt kiegyensúlyozott szakmai közösséget alkotnak.
Az első felhívásra pályázók ezekben a napokban kapják kézhez az úgynevezett bírálói véleményösszegzést. Ebben szövegesen értékelik és számszakilag pontozzák a pályázatokat, három jól elkülöníthető kritérium (tudományos tartalom; a projekt kivitelezése; az eredmény széles körű elterjesztése, hatása) és azok alpontjai alapján.
Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu
EU: kevés a magyar pályázó - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu