Februárban indul az utolsó ingyenes felsőoktatási képzés - Zalaegerszeg

A jövő héten kiderül, hogy az egyes felsőoktatási intézmények mennyi fejlesztési részhozzájárulást - vagyis tandíjat - kérnek majd a hallgatóiktól
A jogszabályok szerint alapképzésben évi 105 ezer, mesterképzésben pedig évi 150 ezer forintot kell majd fizetniük 2008-tól az idén szeptemberben beiratkozó hallgatóknak. Ettől azonban plusz-mínusz 50%-kal el lehet térni - számolt be a Népszabadság.

Ugyanakkor a az intézmények az első évben még nem fognak eltérni az általánosan meghatározott összegtől, mivel ilyen tartalmú ajánlást adott ki nemrégiben a Magyar Rektori Konferencia, s a tárcához beérkezett válaszok is ezt jelzik.

Nem a meghatározott összeget fizeti azonban minden hallagató, hiszen a legjobb 15% mentesülhet a fizetési kötelezettség alól. Azt egyelőre nem tudni, hogy a hiányzó részt a többi hallgatóra hárítják-e, mivel ezeket a részleteket egy kormányrendelet, illetve az intézményi szabályzatok rögzítik majd - ezek azonban még nem jelentek meg.

A lap arról is beszámolt, hogy nem érinti a fejlesztési részhozzájárulás bevezetése azokat a hallgatókat, akik az idén februárban induló képzésekre nyernek felvételt. Ezekre az úgynevezett keresztféléves képzésekre január 15-ig lehet jelentkezni.

(Forrás: www.tozsdeforum.hu)

Februárban indul az utolsó ingyenes felsőoktatási képzés - Szóljon hozzá!