Gyengül az MSZP, erősödik az MDF - Zalaegerszeg
"Zalaegerszeg - Továbbra is gyengül az MSZP támogatottsága, bár Gyurcsány Ferencet továbbra sem tartják többen alkalmatlannak miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort.
Az SZDSZ most nem kerülne be a parlamentbe, az MDF viszont biztosan áll a bejutási küszöbön - írja a Századvég.
A Századvég és a Forsense június első felében elvégzett adatfelvétele szerint az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága 26, az MSZP-é 18 százalék, vagyis a szocialisták globális választói támogatottsága az előző adatfelvételhez képest 3 százalékponttal csökkent. Így az MSZP átmeneti erősödése megtorpanni látszik, a párt nem képes tartósan 20 százalék fölé tornászni szavazótáborát.
Mindkét oldallal elégedetlenek
A legfrissebb adatok szerint a megkérdezettek 59 százaléka inkább, vagy egyértelműen negatívan értékeli a Gyurcsány-kormány munkáját, ugyanakkor az ellenzék tevékenységével is 58 százalék elégedetlen.
A megkérdezettek 48 százaléka érzékeli úgy, hogy közvetlen környezetében a kormányváltást kívánók vannak többségben, miközben a jelenlegi kormány támogatását mindössze 25 százalék észleli.
Ha most vasárnap választásokat rendeznének, a megkérdezetteknek mindössze 59 százaléka menne el saját állítása szerint biztosan szavazni.
Rosszabbul élünk, mint egy éve
A megkérdezettek többsége (60, illetve 51 százalék) mind az ország gazdasági, mind a saját anyagi helyzetében romlást tapasztalt az elmúlt egy évre visszatekintve. A többséggel ellentétes nézeten voltak az MSZP szavazói, akiknek 45 százaléka az ország gazdasági helyzetének javulását érzékelte, s csak 26 százalékuk tapasztalt romlást.
Szárnyaló MDF
A teljes párttámogatottsági mutató alapján az SZDSZ három, míg az MDF hat százalékon áll. Az összes megkérdezett 12 százaléka egyik jelenlegi párt győzelmével sem lenne elégedett. A biztos szavazó pártválasztók körében 8 százalékos az MDF támogatottsága, s bár a két százalékpontos emelkedés egy hónap távlatában nem nevezhető statisztikai értelemben szignifikánsnak, a trendadatok mégis egyértelműen felfelé mutatnak. Az SZDSZ mindössze 3 százalékos támogatottságával tehát most biztosan nem jutna be a parlamentbe.
Mindegy, hogy Gyurcsány vagy Orbán
Májushoz hasonlóan most sincs szignifikáns eltérés a két nagy politikai párt vezetőjének miniszterelnöki támogatottságában, Gyurcsány Ferencet 35 százalék tartja alkalmasabbnak a posztra, Orbán Viktort pedig 32 százalék. Igen magas ugyanakkor azok aránya is, akik szerint egyikük sem alkalmas a tisztség betöltésére (24 százalék)."
Forrás: http://www.fn.hu
Gyengül az MSZP, erősödik az MDF - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz