Három szabadtéri gyűjtemény mutatkozott be a Zalaegerszegen - Zalaegerszegen

Zalaegerszegen - A "Múzeumok határok nélkül" program keretében három szabadtéri gyűjtemény mutatkozott be a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeum foglalkoztató házában. Illetve csak kettő, hiszen a harmadik zalagerszegi múzeum a rendezvénynek otthont adó zalai skanzen volt.
A munka előkészítésében és a program megszervezésében Marx Mária és Kovács Zsuzsa etnográfusok vettek részt a göcseji "oldalról". A határon túli projekt ötletgazdája eredetileg a Gerersdorf településen lévő szabadtéri múzeum volt, s az ő partnerintézménye lett a Göcseji Falumúzeum és a rogateci szabadtéri gyűjtemény.

A 35 ezer eurós program költségeinek hetven százalékát uniós források fedezik, a cél pedig a múzeumok munkájának, anyagának széles körű terjesztése, valamint kiállítások és egyéb programok cseréje a három intézmény között. Szeretnék, ha a néprajz és az egyes nemezetek hagyományai iránt érdeklődő közönség az egyik gyűjteményből átjutna, "átirányítódna" a másikba, tehát a kezdeményezés egyfajta kultur-turisztikai célokat is szolgál.

A foglalkoztató házban megrendezett projekt-záró ünnepségre elkészült az a háromnyelvű (magyar, német, szlovén) múzeumi-vezető füzet, mely részletezi az egyes intézmények tevékenységét és profilját. Bemutatásra került továbbá egy grazi egyetemisták által forgatott negyedórás videofilm, mely a múzeumok látnivalóit mutatja be élményszerűen. Ezt a kisfilmet mindhárom intézményben folyamatosan vetítik majd. Érdekessége, hogy a gyűjteményeket egy-egy helybéli neves szakember - a zalait dr. Németh József nyugalmazott múzeumigazgató - mutatja be, s filmkockák nem külön-külön, hanem egy láncra felfűzve adnak képet a szabadtéri múzeumok nevezetességeiről

Forrás: Zalai hírlap

Három szabadtéri gyűjtemény mutatkozott be a Zalaegerszegen - Zalaegerszegen- Zalaegerszeg

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu