Idősnek lenni Zala megyében - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Kiadványt jelentetett meg a zalai TESZ Generációk Nyugdíjasok Zala Megyei Képviselete az idősek helyzetéről, szervezeteikről és kezdeményezéseikről.
A szerző, egyben az Idősnek lenni... című kötet szerkesztője, Bíró László vitaindítónak szánta a kiadványt, melyben áttekintést nyújt a megyében élő idős emberek helyzetéről és problémáiról, kitérve szerény anyagi lehetőségeikre, az egyedüllétből fakadó nehézségekre és a szociális ellátórendszer hiányosságaira. Amint olvashatjuk, a megye 257 településéből csak 123 helyen szerveztek házi segítségnyújtó szolgálatot, s ezek közül is csupán nyolcvannak van végleges működési engedélye, pedig fontos lenne az ellátás biztosítása valamennyi önkormányzat területén. Összességében egyébként hét és fél ezerre tehető azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akik igénybe vesznek valamilyen szociális ellátást.
A kiadvány összefoglalja, hogy a civil szervezetek (köztük a Társadalmi Egyesülések Szövetségének megyei szervezete) milyen szerepet vállalnak az idős korosztály támogatásában, illetve tájékoztatást ad a nyugdíjasok szervezeteinek tevékenységéről.
Külön fejezet foglalkozik azzal a programmal, amely szociális önsegítő hálózat kialakítását célozza. A TESZ-nél kapható kiadvány továbbgondolásra javasolja, hogy hogyan lehetne a hálózatot kibővíteni, minél több idős embernek segítséget nyújtani a mindennapi nehézségek leküzdésében, legyen az hivatali ügyintézés vagy a tűzifa felaprítása.
Forrás: Zalai Hírlap
Zalaegerszeg Idősnek lenni Zala megyében - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu