Irány a kút! - Emelkedhet a benzin ára... - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Valószínűleg érdemes tankolni a hosszú hétvége folyamán, ugyanis az üzemanyagok jegyzésárainak forintban mért alakulása alapján emelésre lehet számítani, ugyanis nagyot gyengült a héten a forint.
Némi bizonytalanságot visz ugyanakkor az előrejelzésbe, hogy szokásosan hétfőn születik döntés a MOL-nál üzemanyagár ügyben, mely most ünnepnap lesz. Kérdés, hogy hétfő helyett dönt-e az olajcég kedden, vagy a hektikusan alakuló forintárfolyamra is való tekintettel inkább egy héttel elhalasztják a döntést.
A hét folyamán jelentősen gyengült a forint, mely az üzemanyagok árának emelését indokolná. A benzin árfolyama dollárban mérve ugyan 0.7%-kal csökkent, azonban a kurzus a forint gyengülése miatt hazai devizában kifejezve már 5.8%-os emelkedést mutat. Ez alapján akár 5 forintos benzinár emelés is elképzelhető.
A gázolaj piacán a jegyzés dollárban mérve 0.5%-ot csökkent egy hét alatt, azonban a forint gyengülése itt is megtette hatását: a magyarok számára 4.5%-ot emelkedett a kurzus. Ez alapján 3-4 forintos emelés valószínű, amennyiben a MOL változtat az áron a csonka jövő hét folyamán.
Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu
Irány a kút! - Emelkedhet a benzin ára... - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu