Jelentős fejlesztések záródnak Zalaegerszegen

Zalaegerszegen 14 milliárd forint értékű fejlesztések fejeződnek be 2023-ban, viszont újabb 7 milliárd forintból újak indulnak.

A vármegyeszékhelyen elhangzott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Zalaegerszegen számos beruházás zajlik. A Magyar Falu Pogram támogatási programját tovább tervezik vinni azzal a céllal, hogy tíz év alatt minden faluban megújuljanak az utak, járdák és a közintézmények.
 
Mesterséges intelligencia segíti a kormányablakok munkáját
 
A 2023 évre vonatkozóan kiderült, hogy nagy előrelépések várhatók a digitalizáció területén, így teljesen elektronikus lesz például a földforgalmi szolgáltatás, ami segíti a gazdaság fejlődését, lerövidíti és bürokráciamentessé teszi az ügyintézést. A kormányablakokban a mesterséges intelligencia alkalmazásával lerövidítik és papírmentessé teszik az államigazgatási szolgáltatásokat.
 
Zalaegerszeg északi ipari parkjában 2023-ban elindul a Rheinmetall harcjárműgyárában a termelés. Elkészül a Bosch járműipari kutató-fejlesztő központja, és újabb beruházások indulnak a tesztpályán is.
 
A település high-tech mivoltát újabb hadiipari és járműipari fejlesztések erősítik majd. Tervezik azt is, hogy egy megújuló energiaforrások hasznosítására épülő erőművet építenének, ami nemcsak a tesztpályát és a környező ipari parkot, de részben a zalai vármegyeszékhelyet is ellátná energiával.
 
Hamarosan átadják a Magyar Posta új logisztikai központját, többmilliárd forintos beruházással, 90 munkahelyet teremtve új üzemcsarnokot épít a Europtec Kft. Mintegy 150 új álláshelyet teremt a callcentereket működtető Binax CC Kft.
 
Zalaegerszegen hazai és európai uniós forrásból összesen 13,8 milliárd forint értékű beruházások zajlanak jelenleg, többek között a városi intézmények energetikai korszerűsítése. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz forrásaiból további mintegy 7 milliárd forint értékű fejlesztések indulnak az év során, amelyek révén sokkal energiahatékonyabban, takarékosabban működő intézményrendszert tud fenntartani a város.
 
BG
Forrás: MTI
A képek illusztrációk