Jelentősen drágulnak péntektől a földhivatali szolgáltatások
Több földhivatali szolgáltatás ára is emelkedik péntektől, így egy "nem hiteles tulajdoni lap" lekérése a számítógépes adatbázisból az eddigi 625 forint helyett...
Több földhivatali szolgáltatás ára is emelkedik péntektől, így egy "nem hiteles tulajdoni lap" lekérése a számítógépes adatbázisból az eddigi 625 forint helyett kétezer forintba kerül, míg a ugyanez elektronikusan, a Takarnet rendszerén keresztül az eddigi 1025 forintos alapdíj helyett 2510 forint lesz. A díjemelés váratlanul érte a piaci szereplőket - írja a Napi Gazdaság.
A piaci szereplői legalábbis arra számítottak, hogy a Takarnet díjai csökkenni fognak majd az indulást követő egy-két évben, a forgalom növekedésével párhuzamosan. A rendszernek már mintegy ezer külső előfizetője van, bankok, ügyvédek, közjegyzők, ingatlanforgalmazók és állami szervek is használják, de alacsonyabb díjtételért. A belépés díja 28 százalékkal nyolcvanezer forintra nőtt.
A lap által megkérdezett szakértők úgy vélik, hogy a drágítás biztosan megjelenik a lakáshitelt igénylő ügyfelek díjaiban is. Nehezményezik ugyanakkor az évközbeni árváltozást is, mivel a költségterveket az eddigi tétellel készítették el. A nagy Takarnet-felhasználók között ott található az OTP Bank, az FHB, a HVB Jelzálogbank, az Erste Bank, a K&H, a Raiffeisen, a CIB, az MKB, az Első Lakáshitel Bank, akik az idén egyes becslések szerint akár 150-250 ezer adatot is lekérdezhetnek.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)