Jótékonysági bált tartottak Zalaegerszegen

Ebben az évben immár hetedik alkalommal rendezte meg a Koraszülöttmentő- és a Gyermekintenzív Alapítvány bálját. 

 

Jelentős esemény zajlott a múlt hétvégén Zalaegerszeg városában, ahol nemcsak díjakat adtak át, de fontos célokat neveztek meg. A jótékonysági bálon felelevenítették az tavalyi év emlékezetes pillanatait, mint például azt, hogy 140 alkalommal segített a koraszülöttmentő csapat az újszülötteken.Az is kiderült, hogy a 2016-os év során mintegy 11 millió forint gyűlt össze a szja egy százalékából. 
 
 
Jótékonysági bált tartottak Zalaegerszegen 
 
A rendezvényen két egykor koraszülött kislány előadását is megtekinthették az érdeklődők. Elismerték a dolgozók munkáját is, mégpedig az úgynevezett Tündérkéz nővér ösztöndíjjal, amit ebben az évben hárman vehettek át. A rendezvény igazán jó hangulatban telt, jövőre pedig biztosan újra megrendezik majd. 
 
 
 
N.O.