Jóval bonyolultabb az idei adóbevallás - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Már elkezdte kipostázni az APEH a személyi jövedelemadó bevallási nyomtatványokat, melyet február 15-ig több mint négymillióan kapnak meg.
Az elszámolás jóval bonyolultabb lesz, mint egy évvel ezelőtt: év közben változó szabályok, új adónemek (mint például az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, vagy az egyéni vállalkozók négy százalékos különadója) teszik nehezebbé a kitöltést, és bővebbé a csomagot - számolt be a Népszabadság.
Az is kiderült, hogy az adózók most kétszer annyi papírt kapnak, mint tavaly, miközben mindez a többség számára felesleges. A szja-bevallás költsége is duplájára emelkedett, egyrészt a nagyobb mennyiség, másrészt, hogy 3,1 millió bevallás helyett 4,6 millió nyomtattak. Az APEH most abban reménykedik, hogy elég sokan küldik be majd interneten kitöltve, vagy munkáltatójukon át a bevallást. Azzal ugyanis egyszerűbb lesz foglalkozni.
A törvény szerint a munkáltatóknak január 31-ig át kell adniuk a megfelelő dokumentumokat a dolgozóknak. Ez után két hét van arra, hogy ki ki eldöntse, hogyan akar elszámolni tavalyi jövedelmeivel: február 15-ig vagy be kell adni az adóhatósági adómegállapításhoz a dokumentumot, vagy a munkáltatóra kell bízni a lapok kitöltését, vagy pedig marad a papírok és a tájékoztatók otthoni böngészése: ez utóbbi esetben, május 21-én kell legkésőbb postára adni a kitöltött íveket.
(Forrás: www.tozsdeforum.hu)
Jóval bonyolultabb az idei adóbevallás - ZalaegerszegSzóljon hozzá!