Jubileumi könyv a zalaegerszegi Ady iskoláról - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Az 1907/1908-as tanévben lépték át először az Ady iskola régi épületét a tanárok és a diákok.
A 100 éves évfordulóra való emlékezés jegyében telik el az idei év, az azóta jelentősen kibővült és funkciójában is átalakult intézményben. Többek között képeskönyv látott napvilágot Megyeri Anna muzeológus és Orbán Ildikó grafikus munkája nyomán. Ezen kiadvány ünnepélyes bemutatójára került sor a közelmúltban, a jelenlegi és az egykori diákok részvételével, Megyeri Anna ajánlásával.
A zalaegerszegi muzeológus elmesélte, szükség hozta létre az iskolát. Az egykori Polgári Leányiskola ugyanis nagyon rossz körülmények között működött, fennállt a megszűnés veszélye. Ez a kényszer volt az indíttatója a ma már nagy múltú iskola alapkőletételének. 100 év elevenedik meg a könyv lapjain látható fotók nyomán, mely képek nagyításai az iskola falait díszítő kiállításként is megtekinthetők. Villanásnyi lenyomatok az egykori osztályokról, színi előadásokról, az iskolába induló leányokról vagy éppen a balettóráról.
Ma már kár keresni az iskolaszolga lakását, az udvaron álló kutat vagy a régi játszóteret. Az oktatás is inkább elméletiessé vált az akkor jellemző gyakorlatiasság helyett, de a színvonal maradt a régi. Az ünnepségen Czigány László igazgató megköszönte a könyv kiadásához hozzájárult támogatók segítségét, a diákok rövid műsorral kedveskedtek. (Zala-Lap Kft., B.K.)
Forrás: www.zalaegerszeg.hu
Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal
Jubileumi könyv a zalaegerszegi Ady iskoláról - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu