Kerékpárút a zalaegerszegi Parkerdő és a Kazinczy tér között - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Kerékpárút építését tervezi az önkormányzat a Parkerdő és a Kazinczy tér között.
A csaknem másfél kilométeres szakaszt jórészt pályázati pénzek-ből szeretnék kialakítani.A fejlesztés főleg városi tulajdonú területeket érint, ezért választották ezt a nyomvonalat

Idén és jövőre hétszáz millió forint áll rendelkezésre a Nyugat-dunántúli Régióban kerékpárutak kialakítására a forgalmas útszakaszok mentén. A zalaegerszegi önkormányzat csaknem 66 millió forinthoz szeretne hozzájutni a Nyugat-dunántúli Operatív Program bicikliutakra szánt keretéből. A közgyűlés a közelmúltban a műszaki bizottság javaslatára úgy határozott, hogy a Parkerdő és a Kazinczy tér közötti, 1451 méteres szakasz megépítésére kér támogatást. A bizottság előzőleg áttekintette, hogy az előkészítés mely fázisában van a többi kerékpárút-beruházás, és melyek felelnek meg a pályázati feltételeknek, ezek után döntött úgy, hogy a parkerdei építkezésre nyújt be pályázatot.


- Csak elvi választási lehetőségünk volt, hiszen szóba került ugyan, hogy meg kellene építeni a bagodi kerékpárút városba vezető szakaszát, valamint a turistaszállótól Zalaszentivánig vezető bicikliutat, de mindkettő túl sok magánterületet érintene, s ez jelentősen megnövelné a költségeket. A parkerdei beruházás viszont döntő részben önkormányzati területen valósulna meg, ezért döntöttünk úgy, hogy erre kérünk támogatást - indokolta Dékány Endre, a műszaki bizottság elnöke.


A kerékpárút a tervek szerint az új bevásárlóközpontoktól indul majd, a Berzsenyi utcánál keresztezi a vasutat, és a Kazinczy téren csatlakozik a belvárosban nemrég átadott hálózathoz. Létrehozásának költsége meghaladja a 82,2 millió forintot. Ha az önkormányzat megszerzi hozzá a maximális, 80 százalékos támogatást, bruttó 16,4 millió forint önerőt kell biztosítania a fejlesztéshez. A pályázatot 2008 első negyedévében bírálják el, ha kedvezően, akkor az év második felében megkezdődhet a kivitelezés.



Forrás: www.zalaegerszeg.hu

Kerékpárút a zalaegerszegi Parkerdő és a Kazinczy tér között - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu