Két város, amely összetartozik - Zalaegerszeg

"Tízéves múltra tekint vissza Marosvásárhely és Zalaegerszeg baráti kapcsolata, amelynek alkalmából két marosvásárhelyi művésznek szerveztek kiállítást és bemutatót az Apáczai ÁMK-ban.
Emellett a két város - a díszteremben megrendezett jubileumi ünnepségen - megerősítette a már évek óta gyümölcsöző testvérvárosi szerződést.


Évtizedes barátság

Az Apáczai ÁMK-ban szervezett kiállítás-megnyitón és kötetbemutatón - melyen részt vett Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Közgyűlés elnöke, Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere, dr. Hóbor Erzsébet és Cseh Gábor, a két város baráti társaságának elnöke, valamint Nagy Zoltán, a budapesti Székely Ház igazgatója - elsőként Tombi Lajos alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: régóta szoros a kapcsolat Zalaegerszeg és Marosvásárhely között, amely jól bizonyítja, hogy a két város mindig a haza együvé tartozását tartotta, és tartja ma is szem előtt. Novák József, marosvásárhelyi képzőművész "Üzenet Erdélyből" című kiállítását Nagy Zoltán, a Székely Ház igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint elmondta: Novák József régóta felkutatásán, illetve készítésén dolgozik, így számos olyan elfeledett címert élesztett újra, amelyek már korábban a feledés homályába vesztek. A művésznek több magyar városban és településen volt már kiállítása, így munkássága nem ismeretlen a hazai közönség előtt."

(Forrás: www.zalaegerszeg.hu)

Két város, amely összetartozik - Szóljon hozzá!