Ki lesz a színházigazgató Zalaegerszegen?
Tucsni András a teátrum jelenlegi irodalmi vezetője, Tóth Gergely, a Budapest Balett ügyvezető igazgatója és Besenczi Árpád, a József Attila Színház Nívó díjas művésze.
Igazgatók
- Varga József (1983-1984)
- Ruszt József (1984-1988)
- Halasi Imre (1988-1997)
- Stefán Gábor (1997-)
A pályázókat december 2-án hallgatja meg a bírálóbizottság, melynek tagjai Balikó Tamás, a pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Szikora János rendező, Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság titkára, Csikós Sándor színművész. Valamennyiüket az Előadóművészeti Tanács delegálja.
A szakmai bizottságnak tagja lesz még dr. Gyimesi Endre polgármester, valamint a kulturális ügyekért felelős alpolgármester, Gyutai Csaba.
Végleges döntésre a december 17-i közgyűlésen kerül sor, ekkor dől el, hogy 2010. február elsejétől a következő öt évben ki vezeti Zalaegerszegen a társulatot.
A prózai és zenés darabokat, klasszikus szerzők és kortárs alkotók műveit egyaránt játszó Hevesi Sándor Színház előadásainak többségét a Nagyszínpadon láthatja a közönség, a Házi színpad a pódiumműsorok, a stúdióelőadások helyszíne.
A Hevesi Sándor Színház 1983 óta szolgálja Zalaegerszeg és a környező települések szórakozni vágyó közönségét. A színházi előadások mellett az utánpótlásról való gondoskodást is célul tűzte ki az intézmény, 1984-től Nádasdy Kálmán néven színészképző stúdió üzemel az állandó színház épületében.
Forrás: www.zalaegerszeg.hu
Zalaegerszeg Online: www.zalaon.hu
Szóljon hozzá a zalaegerszegi fórumon!
