Lezárják a Malom utcát - Zalaegerszeg
"Zalaegerszeg - A Zalalövő-Boba közötti vasúti vonalszakasz rekonstrukciós munkálatai mellett a szakemberek hamarosan hozzákezdenek a zalaegerszegi Malom utcai Zala-híd átépítéséhez.
A Zalalövő-Boba közötti vasúti vonalszakasz rekonstrukciós munkálatai mellett a szakemberek hamarosan hozzákezdenek a zalaegerszegi Malom utcai Zala-híd átépítéséhez. A részletekről az önkormányzat, a MÁV, valamint a munkálatokat végző cégek vezetői sajtótájékoztatón számoltak be.
Sziráki István, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és tervezési osztályának vezetője elmondta: a beruházás olyan szakaszhoz érkezett, amikor a Malom utcában található úgynevezett "hadihidat" el kell bontaniuk, hiszen ennek adottságai nem alkalmasak a jövőben erre haladó forgalom kiszolgálására. Ezért mellette egy teljesen új, két méterrel magasabb, kétnyomú hidat építenek, melynek paraméterei már illeszkednek a szükséges követelményekhez. Mint megtudtuk, az új híd közel kétszer hosszabb is lesz elődjénél, melynek egyik oldalán kerékpárutat és járdát is ki fognak alakítani.
Kámán István, az önkormányzat útépítési és közlekedési csoportvezetője közölte: a hídépítés - amely várhatóan április közepe, vagy vége felé kezdődne - ideje alatt a Malom utcai hídról és az ide csatlakozó útvonalakról el kell terelniük a forgalmat és több helyen sebességkorlátozást kell életbe léptetniük. Mindez a Malom utca mellett vonatkozik például a Gébárti és a Neszele utcára, de hamarosan a Hock János úton is találkozhatunk olyan elterelő táblákkal, amelyek az útlezárásokra hívják fel a figyelmet. A csoportvezető megjegyezte: a balesetveszély elkerülése érdekében mindenképpen le kell zárniuk a szóban forgó területet, melyről korábban egyeztettek már a Nemzeti Közlekedéshatósággal és a Közútkezelőkkel. Ezt követően forgalomtechnikai tervet készítettek és döntés született a lezárandó útszakaszokról is.
A tervek szerint 2007. december 31-ig átadnák az új hidat, és ezzel együtt elkészülne a vasútvonal új töltése, valamint az érintett útvonal korrekciója, amelyet ugyancsak meg kell emelniük a szakembereknek. A hídépítés költsége mintegy 200 millió forintot tesz ki, melynek munkálatainak pontos kezdéséről tájékoztatni fogják a lakosságot. A sajtótájékoztatón elhangzott, az építkezéshez csak a Neszele és a Malom utcát fogják használni, így a többi szakaszt nem veszik igénybe a beruházáshoz."
Forrás:http://www.egerszeginfo.hu
Lezárják a Malom utcát - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz