Ma felavatják a felújított Kossuth utcát Zalaegerszegen - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Befejeződött a Kossuth utca átalakítása Zalaegerszegen. A beruházásra a mai avatóünnepség tesz pontot. Arról még tárgyalnak, hogy továbbra is korlátozzák-e a zalaegerszegi belváros járműforgalmát.
Készen vagyunk, már csak az utolsó simítások vannak hátra, a KRESZ-táblák kihelyezése, a tömörségi és teherbírási vizsgálatok lefolytatása - tájékoztatott tegnap Dormán László, a Hydrocomp Kft. ügyvezető igazgatója. - A műszaki átadást ma tartják a hatóságok, és remélem, mindent rendben találnak. A Kossuth utca felszíni átalakításánál figyelembe vettük a Széchenyi tér rekonstrukciója során szerzett tapasztalatokat. Ennek megfelelően nem kör, hanem négyzet alakú fedlapokat használtunk, és megerősítettük az alépítményt acélhálóval annak érdekében, hogy a térburkolat minél stabilabb legyen, jobban bírja a terhelést.

A Kossuth utcát körülbelül 130 millió forintból, fejlesztési hitelből újíttatta fel az önkormányzat. A burkolatépítésen kívül zöldfelületeket alakítottak ki, kandelábereket helyeztek el. Arról még az átadás előtti napokban is folynak a tárgyalások, hogy mekkora járműforgalmat engedjenek vissza a felújított szakaszra. Az önkormányzat szándéka, hogy minél kevesebb autóbusz robogjon itt végig, legalább felére, vagyis kétszázra csökkenjen a Kossuth utcán naponta átmenő buszok száma. A Zala Volánnal még egyeztetnek arról, hogy a felújítás alatt kerülő úton közlekedő járatok közül melyek térjenek vissza eredeti útvonalukra, s melyek kerüljék el továbbra is a belvárost. Kámán István, a polgármesteri hivatal útépítési és közlekedési csoportvezetője lapunknak elmondta, hogy kedd reggeltől folyamatosan engedik vissza a buszforgalmat a Kossuth utcára, s a sajtón keresztül tájékoztatják majd az utazóközönséget az életbe lépő változásokról.

Eldőlt viszont, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem vezetik be a 20 kilométer per órás sebességkorlátozást, hanem harminccal mehetünk a Kossuth utcán, a közlekedésfelügyelet előírásának megfelelően. Gyorsabban valószínűleg nem is tudnánk , mert ki kell kerülni az út közepén kialakított zöldfelületeket.

Kámán Istvántól megtudtuk, hogy hétfőn megszűnnek a környező utcákban bevezetett forgalmi változások, visszaáll a régi közlekedési rend.

Forrás: Zalai hírlap

Ma felavatják a felújított Kossuth utcát Zalaegerszegen - Zalaegerszeg

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu