Március 1-től beindul a pályázási nagyüzem - Zalaegerszeg
"Zalaegerszeg - A 2007-2013 között az uniós pénzeket lehívó Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) pályázatai lassan-lassan megnyílnak, mivel Magyarország az elsők közt nyújtotta be a programját.
Március 1-től öt gazdaságfejlesztési operatív program pályázataira adhatják le pályaműveiket a vállalkozások.
A 15 operatív program a hét év során a strukturális alapokból felhasználható mintegy 7 ezer milliárd forintnyi támogatást bontja le ágazatokra, illetve régiókra. Magyarország még 2006. december 20-án az EU- tagállamok közül – Németország, Ausztria, Málta után – negyedikként nyújtotta be Brüsszelnek a 15 operatív programot. Ez pedig azért fontos, mert a dokumentum befogadásával a pénzügyi keretek is megnyíltak Magyarország számára, pontosabban, lehetővé vált az első pályázatok kiírása.
A magyar kormány élt is lehetőséggel, és már február eleje óta elérhető pályázatok – összesen 31 milliárd forint értékben – kiírása a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján. Ezek alapvetően az NFT1 keretében már "bizonyított", nagy sikerű kiírások. A magyar várakozások szerint Brüsszel az ÚMFT-re április elején, az operatív programokra pedig június elejéig bólint rá."
(Forrás: www.zalaegerszeginapilap.hu)
Március 1-től beindul a pályázási nagyüzem - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz