Még mindig messze lakunk a fővárostól - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg - A kormány a közelmúltban nyilvánosságra hozta a 2007-2008-ban induló közlekedési projektek részletes listáját.
Ez a közel 1700 milliárd forintos uniós forrás nagy lehetőségeket kínál az ország és így Zala megye közlekedési helyzetének javítására és a környezeti ártalmak csökkentésére is. Nekünk, Zalagerszegen élőknek talán csak a 76-os út Zalacsány és Egerszeg közötti szakaszának felújítása jelent némi segítséget.

Zala megyében a program szerint megerősítésre kerül a 61-es számú főút, valamint ennek Nagykanizsát elkerülő szakasza megépítésre kerül.

Úgyszintén a 74-es számú főút Nagykanizsa–Palin, és a 76-os Hévíz elkerülő szakasza is. A 76-os zalai szakaszok 11,5 tonnás burkolatmegerősítést kapnak. Szerepel a tervek között a 71-es számú főút Keszthelyt elkerülő szakasza, az M7-es Balatonkeresztúr–Nagykanizsa közötti szakasz valamint az ETCS2 kiépítése Bajánsenye, az országhatár és Boba között.

Sajnálatos ugyanakkor, hogy az új változatból kimaradt a 76-os út Balatonkeresztúr–Sármellék szakaszának kiépítése. Pedig ez a szakasz a nyomvályuk miatt már most is életveszélyes. Továbbá hiányzik a programból az M9-es építése.
Így hozzánk csak annyival került közelebb a főváros, hogy a már kiépült autópályán gyorsabban és biztosabban közlekedhetünk, de addig az a nyolcvan - kilencven kilométer még tartogat számunkra meglepetéseket."

Forrás: http://www.egerszeginfo.hu

Még mindig messze lakunk a fővárostól - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu