Megalakult az új közgyűlés - Zalaegerszeg

"Az alakuló ülést megelőzően a Mária Magdolna Plébániatemplomban közös imán vett részt a képviselők többsége, majd ezt követően...

Az alakuló ülést megelőzően a Mária Magdolna Plébániatemplomban közös imán vett részt a képviselők többsége, majd ezt követően megkoszorúzták Deák Ferenc szobrát és megemlékezést tartottak Széchenyi István domborművénél.


Egyhangulag fogadták el a polgármesteri programot

A városi közgyűlés alakuló ülésén a korelnök, a 71 éves Panácz Antal köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Pápai Ferenc, a Helyi Választási Bizottság elnöke választókerületenként számolt be az önkormányzati választás eredményeiről, majd átadta a megbízólevelet dr. Gyimesi Endrének, aki negyedik ciklusát kezdi meg polgármesterként. A képviselők eskütétele után a polgármesteri programismertető következett.

- Szeretjük szülőföldünket, ezt a tájat, szeretjük Zalaegerszeget - fogalmazott bevezetőjében dr. Gyimesi Endre. Utalt arra, hogy valamennyi választókerületben a polgári oldal képviselője nyert és ez nagy felelősséget jelent a következő években. - Nem tehet bennünket az eredmény elbizakodottá, önhitté, a legdemokratikusabb városban a győztesnek kell a legnagyobb higgadsággal rendelkeznie. Az ellenzék is ugyanolyan fontos egy város életében, mint a többség. Jó a kontroll, szükség van a kisebbség felelősségteljes munkájára. Élhető, szerethető várost szeretnénk, ahol jól érzik magukat az emberek - mondta a polgármester.

Terveiről szólva elmondta: megvalósításuk függ a mindenkori kormánytól. Hogy mennyire hagyja élni az önkormányzatokat, hogy csökkenti-e, vagy szinten tartja a normatívákat. A jövőben sem tervezik a városi cégek privatizációját és a legfontosabbnak a munkahelyteremtést, az ipari parkok benépesítését, a munkahelyek megtartásának az elősegítését tartják, hangzott el.

(Forrás: www.zalaegerszeg.hu)

Megalakult az új közgyűlés - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!