Mézfesztivál negyedszer Zalaegerszegen - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - 2007. november 30. és december 2. között a Keresztury Dezső ÁMK szervezésében ismét megrendezésre kerül a Kárpát-Medencei Mézfesztivál Zalaegerszegen.
Három napos édes élet köszönt a zalaegerszegiekre és az idelátogató vendégekre a Keresztury Dezső ÁMK jóvoltából, hiszen a már hagyományosnak mondható fesztivál szinte csak olyan programokat kínál, melyek témája a történelem előtti időkre visszanyúló édesítőszerünk, a méz. A fesztivál alkalmával bőven lesz lehetőségünk arra, hogy a gyógyító hatásáról is jól ismert édességet megkóstolhassuk, és a nekünk leginkább tetsző fajtáját meg is vásárolhassuk. Akiket a téma komolyabban érdekel, tudásukat szakmai előadásokon rendszerezhetik, bővíthetik.
A szórakozni vágyók semmi esetre se mulasszák el a mézlovagrendek Kossuth utcai felvonulását és a lovagrendi bált, a legkisebbek pedig a nekik szánt játszóházi programokat.
A decemberbe forduló rendezvénysorozat a karácsonyi várakozás, az advent jegyében is telik. Az Advent Varázsa című évről évre nagy sikerrel megrendezésre kerülő koncerten az Énekmondó Együttes, a Canterina Kamarakórus és Horváth Károly népzenész által megszólaltatott művek varázsolnak meghitt, ünnepi hangulatot.
Ha mézes heteket nem is, pár igazán kellemes mézes napot biztosan kínál a IV. Kárpát-Medencei Mézfesztivál.
Forrás: Zalai hírlap
Mézfesztivál negyedszer Zalaegerszegen - Zalaegerszeg
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu