Mikulás a zalaegerszegi Kertvárosban - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Az idén elsőként a zalaegerszegi Kertvárosba látogatott a Mikulás a településrészi önkormányzat és az Apáczai ÁMK vezetésének köszönhetően. Kétszáz hátrányos helyzetű zalaegerszegi gyermeket láttak vendégül az ÁMK-ban tartott zártkörű rendezvényen
A nagyszakállú megérkezéséig a helyi gimnazisták és a nyugdíjas klub tagjai szórakoztatták műsorral az aprónépet. Aztán eljött a várva várt pillanat és krampuszok kíséretében megérkezett a jó öreg, akit a gyerekek dalokkal és versekkel köszöntöttek. Cserébe nem maradt el az ajándék szaloncukor.

Az immár harmadik éve megrendezett program hátterében valódi jótékonykodás áll. A pedagógusok közreműködésével az összes Kertvárosban tanuló hátrányos helyzetű iskoláshoz és óvodáshoz eljutott a meghívó az ünnepségre. A szervezést Bogdán Marianna az ÁMK igazgatója vállalta fel, az édességektől duzzadó csomagok szponzorait Rigó Csaba képviselő kereste meg.

- A munkám során kapcsolatba kerülök olyan emberekkel, akiknek módjában áll a jótékonykodás. Mikulás és advent idején még könnyebb támogatókat találni nemes célra, így egy jóakaró adománya az én közreműködésemmel jutott el a gyerekekhez - mondta titokzatosan Rigó Csaba.

Az adományozó kilétére nem derült fény, ami így még nemesebbé teszi a gesztust. Lapunk értesülése szerint a felajánlott összeget Rigó Csaba képviselői tiszteletdíjából egészítette ki. A csomagok kiosztásában közreműködtek a nyugdíjasklub tagjai

A próbaper eredményéről szerdai lapszámunkban olvashat.

Forrás: www.zalaegerszeg.hu

Mikulás a zalaegerszegi Kertvárosban - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu