Mintegy ötszázan állnak sorba Zalaegerszegen önkormányzati bérlakásért - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Több százmillió forint összegű pályázati forrásra lenne szükség ahhoz, hogy ismét megkezdődhessenek az önkormányzati bérlakásépítések Zalaegerszegen.
Noha ezernél valamivel több bérlakása van most a városnak, a kérelmezőknek átlagosan hat-hét évet kell várniuk egy-egy ilyen otthonra.

A polgármesteri hivatal népjóléti osztályának utolsó hivatalos összesítésében 1012 önkormányzati bérlakás szerepel. Kizárólagosan városi tulajdonú épületben 364, társasházakban pedig 648 található belőlük. A lakások közül 552 összkomfortos, 332 komfortos, 9 félkomfortos, 96 komfort nélküli, 23 szükséglakás, 3 pedig bontásra vár.

A lakásállomány egy kisebb része szinte új, hiszen az elmúlt hat-hét évben programszerűen építtetett szociális bérlakásokat az önkormányzat. 2000-ben adtak át több mint 20 lakást az Átalszegett utcában, és elkészült ott a fiatal családok 64 lakásos otthona is. Később az Ölyvesfalvi utcában avattak két 16 lakásos tömböt, majd a Városgazdálkodási Kft. egykori telephelyén folytatódott a program. Épültek persze lakások azok számára is, akik új otthon reményében magasabb összegű bérleti díj fizetésétől sem zárkóztak el. A Mártírok útján például több mint 25 ilyen költségalapú bérlakást alakítottak ki, további 36 pedig abban az épületben található, amelyben egykor a Petőfi-laktanyában dolgozó nőtlen tiszteket szállásolták el.

A program nem csupán a nőtlen tisztek egykori otthonaiba furakodott be , hanem a laktanyába is, hiszen az Ebergényi út felőli oldalán 14 szociális bérlakásból álló tömböt avattak tavaly. Hasonló ünnepség viszont azóta sem volt a megyeszékhelyen, egyelőre a bérlakás-építési láztalanság időszakát éli a város önkormányzata, mostanság inkább zömében komfortos magánlakások megvásárlásával igyekszik szinten tartani az állományt. Annak a több mint 500 igénylőnek, aki most is bérotthonra vár, ez persze aligha jó hír. Az sem igazán, hogy a statisztikák szerint átlagosan hat-hét évig kell türelmesen várniuk a kérelmezőknek, míg sorra kerülnek. A várakozók viszonylag magas száma egyébként részben éppen az önkormányzatnak köszönhető, hiszen a millennium utáni évek bérlakás-építési bummja hozta meg igazán a kedvet a kérelmek írásához.

A népjóléti osztály nyilvántartása egyébként olyan, mint a jó gazda borospincéje. Szinte minden kérelem-évjárat megtalálható benne; a két legrégebbi ráadásul történelmi korszakok közötti kapocs is lehetne akár, hiszen öregebb a rendszerváltásnál: 1988-as. Igaz, nem feltétlenül az önkormányzat hibája, hogy ezek az igénylők ma is lakásra várnak. Akadnak természetesen 1989-es, 1990-es, 1991-es kérelmek is, de a legtöbb 2000 utáni. A listán 50 2001-ben beadott igénylés szerepel, a 2002-esek száma 53, 2003-ban azonban már 127-en jelezték a polgármesteri hivatalnak, hogy ha lehetőséget kapnak rá, önkormányzati lakásban próbálkoznának otthonteremtéssel. Ez volt a csúcspont, azóta tart a lassú apadás korszaka: 2004-ben 62-re esett vissza az új kérelmek száma, 2005-ben 57-et vettek nyilvántartásba, 2006-ban viszont már csak 30-at. Idén eddig 22 kérelem érkezett, s az osztály munkatársai általában havonta 1-2 új igénylésre számítanak.

Szociális bárlakásra kérelmet csak azok nyújthatnak be, akiknek nincs Magyarország területén beköltözhető lakásuk, de legalább három éve rendelkeznek zalaegerszegi lakóhellyel vagy öt éve tartózkodási hellyel. Az igénylő és a vele együtt költöző személyek egy főre jutó havi jövedelme a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban főszabályként nem haladhatja meg a jelenleg valamivel több mint 27 ezer forintos nyugdíjminimum kétszeresét, illetve egyedülálló esetében a két és félszeresét. Nyilatkozni kell természetesen a vagyoni helyzetről is. Erre vonatkozóan főszabályként azt rögzíti a város lakásrendelete, hogy az igénylő és a vele együtt költözők együttes vagyona nem haladhatja meg a nyugdíjminimum hetvenszeresét. A városháza munkatársai ellenőrzik az adatok valódiságát, füllenteni pedig már csak azért sem érdemes, mert az önkormányzatot megtévesztő személytől 5 évig megtagadják kérelme nyilvántartásba vételét.

Az igénylés benyújtása és nyilvántartásba vétele azonban csak egyik eleme a procedúrának, hiszen a megüresedő lakásokat pályáztatja az önkormányzat, tehát időről időre versenybe kell szállni ezekért. Abban az esetben viszont, ha valaki hosszú ideig nem próbálkozik, annak ellenére sem, hogy közben meghirdettek olyan lakást, ami megfelelt volna az igénylésének, a helyi rendeletben rögzített szabályok szerint akár törölhetik is a lakásra várók jegyzékéből. A megüresedés azonban korántsem gyakori jelenség, becslések szerint ugyanis az önkormányzati bérlakásokban élők mintegy 98 százaléka végleges megoldásnak tekinti a helyzetet. Érthető hát, miért nem volt túl sikeres az önkormányzat azon korábbi akciója, amely során akár a lakás forgalmi értékének 40 százalékát is zsebre tehette az, aki leadta az általa legalább öt évig lakott ingatlant. Hasonló, bár nem ennyire kedvező programmal persze az önkormányzat azóta is igyekszik serkenteni a mobilitást, ám elenyésző azoknak a száma, akik kihasználják e lehetőséget.

Tombi Lajos, Zalaegerszeg alpolgármestere szerint a pályázati forrásokkal együtt milliárdos összeget költött az előző 6-7 évben önkormányzati lakások építésére a város. Mint mondta, a laktanya területén és a VG Kft. egykori telephelyén akár újabb tömbök is épülhetnének, hiszen a kiviteli tervek rendelkezésre állnak, és a városi lakáskassza sem üres. Az elképzelések megvalósításához azonban több százmillió forintos pályázati támogatásra lenne szükség, de a források egyelőre elapadtak. Valószínű, tette hozzá, hogy ez összefüggésben van azzal is, hogy zajlik az országos lakáskódex felülvizsgálata. Az alpolgármester mondazonáltal úgy véli, alkalomadtán folytatni kell a lakásépítési programot, már csak azért is, mert mintegy 100 korszerűtlen önkormányzati ingatlant kellene kiváltani.

Még a rendszerváltás előtt beadott kérelem is szerepel a nyilvántartásban
Forrás: http://www.zalaihirlap.hu

Mintegy ötszázan állnak sorba Zalaegerszegen önkormányzati bérlakásért - Zalaegerszeg- Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu