Negyedszázados óvoda Zalaegerszegen - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Huszonöt éves a Kis utcai Tagóvoda. Szerdán köszöntőkkel, műsorokkal emlékeztek meg az évfordulóról, ám a programok folytatódnak.
Kicsi vagyok én, majd megnövök én - énekelték a zalaegerszegi apróságok, s műsorukkal elbűvölték a vendégeket. Szemesné Kovács Edit tagóvoda- vezető, lelkesen újságolta a négynapos jubileumi program főbb rendezvényeit. Csütörtökön egészségnapot tartottak, előadások sorával, ma a Brumi Bandi Band születésnapi zenés műsora szól a gyerekeknek, a felnőttek pedig Ecsedi Erzsébet színésznő, Én, Shirley című monodrámáját tekinthetik meg. Szombaton este alapítványi bállal zárul a rendezvény.
A jubileumra a nevelőtestület kerámiakompozíciót készített a zalaegerszegi óvoda uszodájának falára, és az énekkaruk is fellépett az ünnepi műsorban. Évkönyvet is kiadtak, amely 1982-től követi végig az intézmény tevékenységét. A kezdetektől több változás is történt, ezek egyike, hogy a Belvárosi I. sz. Integrált Óvoda részeként működnek, jelenleg nyolc csoporttal. A gyerekek az udvaron uniós normáknak megfelelő eszközökkel játszhatnak, s ezek gazdagításából kiveszi a részét az zalaegerszegi óvodai alapítvány is: a mostani alkalomra nyolc millió forint értékben gyarapították a készletet.
A jubileumi ünnepségen dr. Gyimesi Endre polgármester elismeréssel illette az itt dolgozó kollektívát, a gyerekeket pedig az uszodában használható eszközökkel ajándékozta meg. Balaicz Zoltán, a kulturális bizottság elnöke, köszöntőjében kitért azokra a támogatásokra, amelyek hozzájárultak az óvoda szépítéséhez.
Forrás: Zalai hírlap
Negyedszázados óvoda Zalaegerszegen - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg- Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu