Nem jár „félszocpol” Zalaegerszegen - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - A lakáshitel felvételekor ígéretet kapott a fiatal zalai pár arra, hogy leendő gyermeke megszületése után igényelheti a 350 ezer forintos „félszocpol” támogatást, melyet a kölcsön csökkentésére használhat fel. Utóbb az erre vonatkozó kérelmet mégis elutasította a zalaegerszegi pénzintézet.
Lakásbővítéshez és – szűk személyi körben – használt lakás vásárlásához használható fel az egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, amelyet félszocpoltként ismer a köznyelv, és amely a fiatalok otthonteremtését segítő Fészekrakó kormányprogramnak is része.

Megyeszékhelyi olvasónk, Fazekas Sándorné az igényléssel kapcsolatos félreértésre, a kifizetés egyik kevésbé ismert feltételére hívta fel lapunk figyelmét.

– A fiam és a felesége 2005-ben vette fel az életkorhoz, vételárhatárhoz kötött Fészekrakó-lakáshitelt, melyből a fiatalok egy régi családi házat vásároltak, s felújíttatták azt. A kölcsön felvételekor az ügyintézők egybehangzóan azt állították, hogy előre ugyan nem vehetik igénybe a félszocpolt, de az utólag született gyermek után a hitelösszeg csökkentésére megkapják azt. 2007-ben megszületett az unokám, így a szerződéskötéskor érvényben lévő összeg igénylésére beadtuk az adatlapot és igazolásokat a hitelfolyósító bankhoz. Ám elutasító választ kaptunk – mondta Fazekas Sándorné.


Forrás: Zalai hírlap

Nem jár „félszocpol” Zalaegerszegen - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu