Nemzetközi művésztelepek Zala megye 15 településén - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Európa tíz országából csaknem negyven alkotó érkezett a hétfőn megnyíló Zala megyei nemzetközi művésztelepekre - közölte a rendezvény programfelelőse hétfőn az MTI-vel.
Panácz Ágnes elmondta, hogy Zalában 16 évvel ezelőtt nyitották meg az első művésztelepet, amellyel elsősorban a határon túli magyar alkotóknak szerettek volna lehetőséget biztosítani.

A művészek 20-30 százaléka azóta is minden évben visszatér - mutatott rá a programfelelős, hozzátéve, hogy a művészeket idén 15 település látja vendégül, s a szálláson és az étkezésen kívül biztosítják az alkotások elkészítéséhez szükséges kellékeket is.

A festőművészek megkötések nélkül, saját stílusukban és technikájukkal dolgoznak. A tájképfestők általában a zalai tájat örökítik meg, de jellemző a portré, és a nonfiguratív ábrázolásmód is. Bázakerettyén terrakotta és agyag felhasználásával kisplasztikákat készítenek - tette hozzá Panácz Ágnes.

A művésztelepeken készült alkotásokból augusztus 9-én közös kiállítás nyílik Zalaegerszegen, a művelődési központban.

Mint Panácz Ágnes elmondta, az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a kiállítás képeiből minden alkotó egy képet a művelődési háznak, egy másikat pedig a vendéglátó településnek ajándékoz.

Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu

Nemzetközi művésztelepek Zala megye 15 településén - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu