Nyugat-Dunántúl - javaslatok az Országos Területrendezési Tervhez - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Az Országos Területrendezési Tervhez (OTRT) sok módosító javaslatot és kiigazító véleményt fogadott el a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács.
Különösen magas a közlekedésre vonatkozó indítványok aránya - hangzott el a Zalaegerszegen tartott mai ülésen és az azt követő tájékoztatón.
A regionális fejlesztési tanács a területrendezési terv közlekedési fejezetében egyebek között az M 86-os gyorsforgalmi út Sopron-Szombathely közötti szakaszának szerepeltetését és e gyorsforgalmi út Csornát keletről elkerülő változatát tartja fontosnak. A rendkívül zsúfolt, kis áteresztő képességű 86-os út a régió észak-déli irányú fő "ütőere" kell, hogy legyen, beleértve a Szombathely-Rédics szakasz már tervbe vett bővítését.
Szűk keresztmetszete és részben nyomvonal-vezetése miatt Zala megye egyik közlekedési anomáliája a 75-ös és a 76-os főút állapota. Mivel egyik útvonal sem válthatja ki a másikat, mindkettő "egymás mellett fejlesztendő". Sőt, az előbbi Rédics-Sármellék közötti része gyorsforgalmi úttá építendő.
A testület javasolja a szaktárcának egy egységes úthálózat-tervezési szabályzat elkészítését, mert nemcsak az autópályáknak, hanem a teljes hálózatnak EU-kompatibilissé kell válnia. Szükségesnek tartják a határátkelőket érintő fontosabb útvonalak listájának kiegészítését a mellékút-hálózati és helyi közúti határátlépési pontokkal is.
Megerősítették a burgenlandi Felsőőr(Oberwart) és Szombathely közötti vasúti kapcsolat megteremtésére vonatkozó korábbi álláspontjukat a tanács tagjai, annál is inkább, mert az osztrák tartomány kormányzata is igényli ennek szerepeltetését. A nyugatról érkező vízi turisták számára Rajkánál, Ásványrárónál, Gönyűnél és Vámosszabadinál szükségesnek látják a kishajók, yachtok belépési-kikötési lehetőségének megteremtését.
Mindemellett összesen hat, a régiót minden irányban átszelő kerékpárút nyomvonalának kijelölését, módosítását tartalmazza a tanács javaslat-csomagja.
A regionális fejlesztési tanács elnöke, Molnár Csaba az ülést követő sajtótájékoztatón közölte: egyedi projektek nevesítéséhez - például városközponti átalakításhoz - nem kell pályázni, viszont az ilyen célú programterveket május 8-ig lehet eljuttatni a régióügynökséghez. A 900 millió forintos keretű helyi önkormányzati fejlesztési programokra több mint 600 önkormányzati pályázat érkezett április 15-ig - mondta az elnök.
Győrffy Gábor, a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezetője szerint az uniós kifogások ellenére a tanács ragaszkodik a regionális operatív program 147 milliárd forintnyi forrása közel egynegyedének - 39 milliárd forintnak - turizmus-fejlesztési felhasználásához. Az ügyvezető valószínűsítette, hogy az aprófalvas régió mintegy 40-45 kistelepülése egyedi technológiájú szennyvíztisztító rendszerének megteremtéséhez 4 milliárd forint - operatív programon kívüli - keret áll majd rendelkezésre a május-júniusban kiírandó pályázaton.
Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu
Nyugat-Dunántúl - javaslatok az Országos Területrendezési Tervhez - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz