Nyugat-Dunántúlon 124 kilométer autóutat terveznek - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - A tervek szerint 124 kilométer 2-szer 2 sávos autóút létesül összesen 155 milliárd forintos költséggel a 2013-ig tartó időszakban Nyugat-Dunántúlon...
A tervek szerint 124 kilométer 2-szer 2 sávos autóút létesül összesen 155 milliárd forintos költséggel a 2013-ig tartó időszakban Nyugat-Dunántúlon - közölte Molnár Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón Győrött.

A fejlesztés a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főút két szakaszát és a Csornát Szombathellyel összekötő 86-os főutat érinti - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a térség szocialista országgyűlési képviselőinek indítványára a Csornát Szombathellyel összekötő 86-os főút fejlesztése bekerült abba a törvényjavaslatba, amely a gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztéséről szóló törvényt módosítja.

Molnár Csaba elmondta: a 86-os főút bizonyos szakaszait 2x2 sávossá szélesítenék, más szakaszokon a jelenlegi úttól nyugatra új nyomvonalat kapna az autóút, mivel a meglévő főutat a beépítések miatt nem lehet mindenütt szélesíteni. A 86-os főút autóúttá fejlesztésének 60 milliárd forint a költsége a jelenlegi számítások szerint.

A politikus a beruházás szükségességét azzal indokolta, hogy a 86-os főút a nyugat-dunántúli régió észak-déli irányú tengelye, ezen az úton halad a közlekedés a Balti-tengertől az Adriáig. Az ország európai uniós csatlakozása óta a forgalom jelentősen megnövekedett, és bizonyos szakaszokon az összes forgalom 60 százalékát meghaladja a kamionközlekedés.

A 85-ös főút fejlesztése már eredetileg bekerült a törvényjavaslatba. A Győr és Csorna közötti szakaszt, illetve a Pereszteg és a soproni országhatár közötti szakaszt tervezik 2x2 sávos autóúttá bővíteni. Az előbbi költsége 20 milliárd forint, az utóbbié 45 milliárd. Ehhez a projekthez tartozik a csornai elkerülő szakasz megépítése, 30 milliárd forintos ráfordítással. Elsőként a csornai elkerülő út kivitelezésére kerülhet sor - mondta Molnár Csaba.

Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu

Nyugat-Dunántúlon 124 kilométer autóutat terveznek - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz