Orbán Viktor Zalaegerszegre látogat, pártszemüveg nélkül - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Országos kampánykörútjának részeként Zalaegerszegre látogatott Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke, akit Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere fogadott. A zalai megyeszékhelyen először a helyi Parkinson Egyesület betegeivel, orvosokkal, ápolókkal találkozott.
A zártkörű fórum után az elhangzottakról lapunk érdeklődésére a Fidesz elnöke elmondta: az orvosok úgy látják, hogy szembe akarják állítani a beteget az orvossal, és ez olyan következményekkel jár, hogy elvész az a bizalmi tőke, amire a magyar egészségügyi rendszer épült.

A háziorvosok nemcsak Zalaegerszegen, mindenhol elmondták, a vizitdíjjal azt a pénzt próbálják pótolni, amit elvettek tőlük. A kórházban dolgozók pedig arról beszéltek, hogy a napidíj összességében inkább veszteséget okoz az adminisztrációs költségek és az elmaradó betegek miatt. Ezek a pénzek tehát nem pluszforrásokat jelentenek az egészségügyben, hanem részleges pótlását annak, amit elvett a kormány.

- Mindenkinek azt üzenem, hogy a pártszemüveget vegyék le. Nem arról van szó, ki kit győz le, melyik párt marad alul, melyik kerekedik felül. Az a fontos, hogy egymással jussunk egyezségre: milyen egészségügyet és milyen oktatási rendszert szeretnénk - fogalmazott Orbán Viktor arról, hogy meg kell győzni a még bizonytalan választópolgárokat. - Ne a pártokat figyeljék, hallgassanak a józan paraszti észre.

A vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról 2006-ban már megállapodást kötöttünk. Minden párt, az MSZP és a Fidesz is egyértelművé tette, hogy meg tudja és meg is akarja oldani az egészségügy szervezését úgy, hogy a rendkívül magas magyarországi járulékon túl már nem szed az emberektől több pénzt. Ezt tudják a még bizonytalankodók, akik leadták a voksukat az országgyűlési választásokon.

Nos, ezt a megállapodást rúgta fel a mai kormány. Mi csak szeretnénk visszatérni az eredeti megállapodáshoz. Ugyanis, ha a kormány nem érzi a társadalom ellenállását, akkor megemeli a 300 forintos vizitdíjat, újabb és újabb bőrt húz le az emberekről - fogalmazott a Fidesz elnöke.

Forrás: www.zalaihirlap.hu

Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal



Orbán Viktor Zalaegerszegre látogat, pártszemüveg nélkül - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!


Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu