Óvodafelújítás a Tündérkert programnak köszönhetően Zalaegerszegen - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Bár már az elmúlt évben elkészült, csak most avatták fel ünne-pélyes keretek között a zalaegerszegi andráshidai óvoda megújult játszóterét.
Az uniós szabványoknak megfelelő madárforgó, a lengőhinta, a több-funkciós mászóvár, a homokozó, valamint az ütéscsillapító burko-lat 7,5 millió forintba került. A költségeket, csakúgy, mint a többi óvoda esetében, a Tündérkert program keretében finanszírozta Zalaegerszeg.

Játszóteret avattak a zalaegerszegi andráshidai óvodában


Az Öveges ÁMK óvodájába készült játszótér 30. a Tündérkert programon belül, tájékoztatott az avatáson dr. Gyimesi Endre, zalaegerszegi polgármester. Úgy fogalmazott: jól példázzák a beruházások, mennyire fontos a város számára a jövő nemzedéke. Közel sincs vége a programnak, hangsúlyozta a polgármester. Akad még olyan játszótér Zalaegerszegen, amely átalakításra szorul.

A zalaegerszegi Öveges ÁMK 103 óvodása ünnepi műsorral mondott köszönetet a város vezetőinek az új játszóeszközökért. Az udvart ezúttal is Bubicsné Pethő Ibolya álmodta meg, a kivitelezés jogát pedig egy siklósi társaság nyerte el. Mint azt Novák Piroskától, a zalaegerszegi óvoda vezetőjétől megtudtuk, a játékok kiválasztásában elsődleges szempont volt a mozgásfejlesztés. A mászóvár több eleme segíti a helyes testtartás kialakítását.

Nem kell sokáig várniuk újabb, korszerű játékbirodalomra a zalaegerszegieknek. A közeljövőben birtokba vehetik a zalaegerszegi gyerekek a Kertvárosban kialakított integrált játszóteret


Forrás:www.zalaegerszeg.hu.

Óvodafelújítás a Tündérkert programnak köszönhetően Zalaegerszegen - Zalaegerszeg - Zalaegerszegen - Zalaegerszeg!Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu