Pályázati felhívás - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg - Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának Sportbizottsága pályázatot hirdet a 2007. évben Zalaegerszeg város területén rendezendő sportesemények támogatására
A zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 2007-ben hagyományteremtő szándékkal először (a későbbiekben háromévente) rendezi meg a Zala Ifjú Képzőművészei című tárlatot.


Pályázati felhívás 2007. évi sportrendezvények támogatására

A pályázat célja:
a 2007. évi versenynaptárban szereplő, Zalaegerszeg városban megrendezésre kerülő versenysport, szabadidősport, és diáksport rendezvények támogatásával a versenyrendszerben résztevő sportszervezetek felkészülésének elősegítése, a diáksport és szabadidősport rendezvények színvonalas megrendezése, a résztvevők számának növelése.

A pályázat benyújtására jogosult szervezetek:

Zalaegerszegi székhelyű, önálló jogi személyiségű sportszervezetek, a szövetségi sport területén működő, a bíróságon nyilvántartásba vett sportszervezetek.

- A pályázat benyújtásának határideje: 2007. február 9.

- A pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Sportiroda (Zalaegerszeg, Kossuth u. 17-19). Adatlap, és bővebb felvilágosítás kérhető a Polgármesteri Hivatal portáján.

- Az elnyert összeg felhasználására a Polgármesteri Hivatal illetékes irodája megállapodást köt a pályázóval. A támogatás formája egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, amely kizárólag a nyertes pályázatban megjelölt célokra fordítható.

- A pályázatokat a Sportbizottság bírálja el, annak eredményéről a pályázót értesíti.

- A Sportbizottság nem értékeli azon pályázók munkáját, akik a 2006. évi önkormányzati támogatás összegével rendezvényenként, számlamásolattal határidőre nem számoltak el, valamint az elmúlt évben a Sportiroda által kért statisztikai és a sportinformációs rendszer részére küldendő adatszolgáltatási kötelezettségüknek nem tettek eleget.

A pályázathoz szükséges nyomtatványok beszerezhetők a Polgármesteri Hivatal portáján illetve a www.zalaegerszeg.hu városi hírportálon.

(Forrás: www.egerszeginfo.hu)

Pályázati felhívás - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!