Pályázatokról döntött a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - Több mint egymilliárd forintnyi pályázati forrás felhasználásáról döntött szerdán Celldömölkön a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács...
Több mint egymilliárd forintnyi pályázati forrás felhasználásáról döntött szerdán Celldömölkön a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - közölte sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, a testület elnöke.
Tájékoztatása szerint azokról a decentralizált pályázati forrásokról is döntöttek, amelyekből például a települési önkormányzatok felújíthatják belterületi útjaikat, a területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztéseket támogatják, a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkózását segíthetik.
A régióból összesen 678 projekt pályázott támogatásra, az összes igény meghaladta a 3,9 milliárd forintot - mondta. Hozzátette: ezzel szemben 226 projekt támogatására volt lehetőség, 989 millió forint értékben.
Molnár Csaba hangsúlyozta: a regionális tanács a pályázatok elbírálásához szakértőkből álló bizottságot hozott létre, ennek előterjesztése szerint hozta meg egybehangzó döntését szerdán a testület, szavai szerint így szakmai döntés született.
Elmondta, eredetileg a mostani ülésen határoztak volna a régió kiemelt projektjeiről is, mivel azonban szavai szerint az utóbbi időben igen nagy volt a teher a regionális fejlesztési ügynökségen az előkészítést illetően, a döntést szavai szerint időben kicsit eltolták, június 13-án ebben a kérdésben rendkívüli tanácsülést hívnak össze.
Molnár Csaba közölte azt is: a regionális tanács 103 millió forintos éves vis major keretéből, két Zala megyei önkormányzat, Tormafölde és Lendvadedes kapott összességében 3,6 millió forintot előbbi csapadékvíz miatt keletkezett károk enyhítésére, utóbbi pedig ivóvíz kútjában keletkezett kár enyhítésére. "Eddigi döntéseinkkel éves vis major keretünknek már több mint a felét felhasználtuk" - mondta.
Bejelentette: a tanács döntött a 2007 évre szóló céltámogatásról is, ennek nyomán a Győr-Moson-Sopron Megyei Petz Aladár Kórház részesül 7,2 millió forintos támogatásban, orvosi gép-és műszer beszerzésének céljára.
Molnár Csaba a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy a Nyugat-Dunántúli Regionális Tanács jubileumi ülést tartott, hiszen most ünnepli megalakulásának 10. évfordulóját. Szavai szerint 1999-ben a regionális tanács teljes éves döntési kerete közel 100 millió forint volt, most a következő időszakban pedig 144 milliárd sorsáról dönthetnek.
Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu
Pályázatokról döntött a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz