Páterdombi búcsú, Zalaegerszeg mellett - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Az időjárás a páterdombiak kedvére való volt vasárnap, így nagy kedvvel népesítették be az amúgy csendes városrész utcáit, tereit, az immár 11. búcsú forgatagában.
A páterdombiakat a városi fúvósok ébresztették, akik aztán hamar kicsinosították magukat, a kisebbek a Kinizsi-játszótérre igyekezhettek, a nagyobbak a Szegfű utcai közösségi házba, hogy aztán délidőben találkozhassanak az Oncsa-keresztnél a katolikus és református liturgia szerint megtartott napfényes istentiszteleten. Délután kettőkor a zalai csikósok kápráztatták el tudományukkal a közönséget, majd dr. Gyimesi Endre polgármesteri köszöntője után kulturális műsor keretében talált gazdára jónéhány elismerés. A városrész szépítéséért díjat ebben az évben a Radnóti-óvoda nyerte el, ízlésesen kialakított udvarával. A Török Zoltán református lelkész, a városrész képviselője vezette szervezők először rendeztek páterdombi borversenyt, még a 2006-os év terméséből, erre hat fehér és két vörösborral nomináltak a hegyi gazdák. A Páterdomb bora címet végül Fercsák Tamás vegyes fehérje nyerte el, de dicséret, valamint arany, ezüst, bronz minősítés járt Csalló Rudolfnak, Hertelendy Lajosnak, Puhinger Tamásnak, Bognár Tibornak és Hajdu Gyulának is. A gyerekek műsora után a Zalai Táncegyüttes is fellépett az Oncsa-keresztnél felállított alkalmi színpadra, majd itt is meghallgathattuk a lassan a város védjegyévé váló két Itthoni dalt Lukács Sándortól. Ezután a Hevesi Sándor Színház művészeinek jóvoltából fülbemászó olasz slágerek visszhangoztak a lassan alkonyi pírba öltöző házfalakon. Akik ott voltak, jövőre se mulasztják el a búcsúi látogatást.

Forrás: http://www.zalaihirlap.hu

Páterdombi búcsú, Zalaegerszeg mellett - Zalaegerszeg- Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: