Római temető a zalaegerszegi vasútvonal alatt - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg - Régészeti feltárásokat végeznek a Zalaegerszeg és Boba közötti vasútvonal Zala megyei szakaszának nyomvonalán - jelentette be Frankovics Tibor, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának osztályvezetője.
A szlovén-magyar vasút nyomvonalán egy évtizeddel ezelőtt kezdődtek el a megelőző régészeti feltárások, most a Zalaegerszeg és Boba közötti vasúti rekonstrukcióhoz kapcsolódva folytatódnak a munkák.

Frankovics Tibor tájékoztatása szerint Alibánfán, a Posta út alatti dűlőben római kori, körárkos sírokat találtak. Az első század végén, a második század elején a halottakat itt máglyán égették el, majd a megmaradt csontokat néhány edénnyel, használati tárggyal együtt temették el. Pogány szokás szerint a túlvilági útra külön edénybe enni- és innivalót készítettek. Az egyik sírból Észak-Itáliából származó üvegedények, díszes ruhatűk kerültek elő.

A rézkor több korszakának nyoma megtalálható Pókaszepetk környékén, a Kalló-dombon. Különböző népek és kultúrák tárgyai kerültek napvilágra. A Zala folyóhoz közeli régészeti lelőhelyen pedig már hat-hétezer évvel ezelőtt is éltek emberek. A megmaradt tárgyak tanúsága szerint a kora rézkori lengyel kultúra, a középső rézkori Balaton-Lasinja kultúra, valamint a késő rézkori Baden kultúra időszakának települését tárják fel a zalai régészek. A rézkorból származnak azok a kőeszközök, kovakőből pattintott apró nyílhegyek, kőbalták, kővésők, amelyeket őseink 6-7 ezer éve használtak.

A feltárás során a régészek középkori település, Árpád-kori vasművesség nyomait is megtalálták a pókaszepetki lelőhelyen. Kemencés középkori házakból kerámia és vas anyagú használati tárgyakat hoztak a felszínre.

A terepet ősszel adják át a vasútépítőknek. A Zala folyó környéke gazdag régészeti lelőhelyekben, a folyó völgyében több helyszín is őrzi az elmúlt évezredek kultúráinak, népeinek nyomait. A megelőző régészeti ásatások azonban csak az építésre kijelölt vasúti nyomvonal területein folytatódhatnak - mondta Frankovics Tibor."

Forrás: http://www.mult-kor.hu

Római temető a zalaegerszegi vasútvonal alatt - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu