Stílusok, ötletek a III. Lakás Design-on Zalaegerszegen - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Hétvégén nyitotta meg kapuit a III. Lakás Design Kiállítás a zalaegerszegi Keresztury Dezső ÁMK-ban, és immár az épület előtti téren.
A 2006-os első börze óta bővült a kínálat. Nem csak az itt bemutatkozó lakberendezéssel foglalkozó cégek száma nőtt, hanem tartalmi változások is történtek.

Ahogy Szabó Zoltán, a szervező Zline Design Kft. ügyvezetője a megnyitón mondta: minden évben törekednek valami újra. Ezért az idén a művelődési központ előtti tér a kertépítőkre hívta fel a figyelmet. A zalaegerszegi kiállításon pedig a hagyományos lakberendezéssel, belsőépítészettel foglalkozó vállalkozásokon túl, most először kapott nagyobb hangsúlyt az iparművészet és a képzőművészet. Külön enteriőrt rendeztek be egyedi stílusú ruhákkal, használati tárgyakkal a zalaegerszegi Moholy-Nagy Művészeti egyetem hallgatói. Bemutatkozott továbbá egy zalaegerszegi fiatal képzőművészekből álló csoport, plafonra állítva Kiss Ágnes Katinka festőművész képeit. A szervezők úgy érzik, hogy a tárlat résztvevői évről-évre több figyelmet fordítanak standjaik berendezésére, így a Lakás Design Kiállítás színvonala nő.

Osztozott ezzel a megállapítással dr. Gyimesi Endre polgármester is, aki a rendezvényt megnyitva örömtelinek nevezte, hogy a két évvel ezelőtti kezdeményezés "kinőtte magát", s immár több mint negyven, zömében helyi, vagy környékbeli vállalkozás mutatkozhatott be. S hogy az eseménynek híre ment, mi sem jelzi jobban, minthogy idén Budapestről is érkeztek cégek a háromnapos programra. "Ha ez így megy tovább, a jövő évi lakás kiállítás miatt bővíteni kell a Keresztury ÁMK épületét" - jegyezte meg a polgármester.

Hozzátéve, hogy a börzén tényleg képviselteti magát az építészettel, lakáskultúrával, iparművészettel foglalkozó vállalkozások színe-java. A szakemberek segítenek abban, hogy az általunk megálmodott otthont hogyan lehet még praktikusabbá, ötletesebbé, stílusosabbá tenni. Hiszen mindenkinek szüksége van egy olyan biztos helyre, ahol igazán "Otthon" érzi magát, történjen bármi a külvilágban.

De mit is jelent az, hogy "dizájn"? Tette fel a kérdést Krebsz Zsuzsanna, a 2004-es és 2007-es esztendő Év Lakberendezője, a Lakberendezők Országos Szövetségének tagja. A lexikon szerint iparművészeti formatervezést, vagyis a tárgyak összhangba hozatalát az emberi környezettel. Mindezeken túl pedig a legújabb formák, stílusok és trendek bemutatását. A lakberendezésben ma már végtelen lehetőségek vannak, s egy jó lakberendező olyan, mint a jó pap: holtig tanul. A szakmában nincs megállás. A formák, stílusok, anyagok változnak, eltűnnek, majd feltűnnek megint.

A mostani kiállításon például hódított a piros és a fekete-fehér- legyen szó akár fürdőszobabútorról, akár konyháról, vagy hálóról. A minimál még mindig nyerő, ám emellett a klasszikus formák, stílbútorok is egyre keresettebbek. A bőrből készült garnitúrák éppolyan hangsúlyosak voltak, mint a fabútorok. A zöld felületek, gondosan megtervezett növény-díszek manapság nagy szerepet kapnak a ház körül és a belső térben is.

Nem elhanyagolható kérdés a multimédiás eszközök formája, és helye sem a nappalikban. Ezért a kiállításra belépőt mindjárt egy - a képzőművész csoport által készített - óriási televízió fogadta. Mely egyúttal projektorként is funkcionált, hiszen a szintén általuk készített műsort a mögötte elhelyezett laptop "szolgáltatta". A kiállítást idén a fény is uralta; bemutatásra kerültek ugyanis a legújabb világítástechnikai trendek

.

Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal

Szerzési és a közlekedési támogatás Zalaegerszegen a mozgáskorlátozottak részére - Zalaegerszeg- Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu