Szemtanú is van Lengyel Zoltán ügyében - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtök délután.
A fideszes képviselő ügyvédje azt mondta: e-mailen náluk is jelentkezett egy szemtanú.

Morvai Attila hozzátette: hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen indítottak nyomozást. A fideszes országgyűlési képviselő azért tett feljelentést, mert állítása szerint vasárnap éjjel Budapesten, az Alagút utcánál az őt igazoltató rendőrök kirángatták autójából, letépték kezéről fémszíjas óráját, földre teperték és fojtogatták, majd az I. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Lengyel Zoltánnál nem voltak személyazonosságát igazoló iratok, a kapitányságon tudta magát igazolni az időközben odaérkező hozzátartozója által bevitt útlevelével.

A honatya sérüléseiről a János Kórházban készítettek látleletet. Lengyel Zoltán a kezén, lábán és a hátán szenvedett zúzódásokat. A Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozásával párhuzamosan a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomozást indított az ügyben az I. kerületi rendőrkapitány feljelentése alapján. A BRFK keddi közleményében azt írta: a vasárnap este történt rendőri intézkedés során az intézkedés alá vont férfi - aki magát országgyűlési képviselőnek nevezte - megütötte a vele szemben szabályosan intézkedő rendőrt. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány egy tévéműsorban közölte: az esetnek szemtanúja is volt.

Budai Gyula, a fideszes képviselő ügyvédje az MTI-nek azt mondta: e-mailen náluk is jelentkezett egy szemtanú, aki állítása szerint hallotta Lengyel Zoltán segélykiáltásait, és látta, ahogyan a rendőrök elvezetik a politikust. Az ügyvéd közölte: amint megbizonyosodtak arról, hogy valóban szemtanúról van szó, akkor becsatolják az erről szóló dokumentumokat az ügyészségnek.

Forrás: http://www.zalaegerszeginapilap.hu

Szemtanú is van Lengyel Zoltán ügyében - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu