Tizenöt éves az Ispita Alapítvány - Zalaegerszeg
"Zalaegerszeg - A Zala Megyei Kórház számára a legnagyobb segítséget évek óta az Ispita Alapítvány jelenti. Fennállásának 15 éves évfordulóját ünnepelték a napokban.
Végre valami jó hírről is beszámolhattak a zalai egészségügyben, sajtótájékoztató keretében.
Az 1998 óta kiemelten közhasznú szervezetként működő Ispita mára szinte eggyé vált a kórházzal. Aligha akad olyan osztály, melynek ne adományozott volna eszközt, műszert az alapítvány, vagy ne tett volna az ott dolgozók továbbképzéséért.
Az Ispita Alapítvány segítsége nélkül rendkívül nehéz helyzetben lenne a zalaegerszegi kórház, hangsúlyozta a főigazgató hozzátéve, hogy jelenlegi finanszírozásuk a működésre sem elegendő. Az idei évben egy fillért sem képes fejlesztésre elkülöníteni az intézmény.
Külföldi adományokat sem nélkülözött a kórház az Ispita közbenjárásának köszönhetően. A Máltai Lovagok Németországi Munkaközössége jóvoltából kórházi ágyak és ápolástechnikai eszközök érkeztek a krónikus osztályra. Ugyancsak ez az osztály részesült a Német Magyar Baráti Társaság két és félmillió forint értékű bútoradományában, de hasonló összegben érkezett segítség a grazi kórháztól is.
Az alapítvány részére felajánlott személyi jövedelemadó 1 százalékából számtalan nagy értékű, a betegellátást jelentősen javító berendezéshez jutott az intézmény. Megtalálható ezek között fizioterápiás készülék, lélegeztető gép, a radiológia két darab spirál CT-t kapott az eltelt 15 év során, de futotta a felajánlásokból kutató mikroszkópra, műtéti feltáró készülékre, gyógyszeradagolóra, ultrahang berendezésre, és vértisztító készülékre is.
Jelen pillanatban számítógépes rendszer beszerzéséhez kéri a segítséget az Ispita, hangzott el a sajtótájékoztatón. A korszerű eszköznek a genetikai laboratórium venné nagy hasznát. Napjainkban egy régi, szakmailag elavult, gyakran meghibásodó készüléken végzik Zalaegerszegen a kromoszóma vizsgálatokat. A számítógépes feldolgozó programot is tartalmazó berendezés gyors és pontos eredményt szolgáltatna. Beszerzése közel 5 millió forintba kerül.
Az eszközbeszerzéseken túl nagy hangsúlyt fektet az alapítvány az orvosok és egészségügyi szakdolgozók szakmai továbbképzésére. Napjainkig 1325-en vettek részt különféle kurzusokon. Százhoz közelít emellett rendezvényeik, konferenciáik száma.
Összegezve elmondható, hogy az alapítvány a jelen gazdasági helyzetben nélkülözhetetlen a Kórház számára. Így továbbra is várják a felajánlásokat és a segítséget. Az eddigi támogatásokért pedig köszönetüket fejezik ki a nagylelkű kisembereknek és a cégeknek, vállakozásoknak."
Forrás: http://www.egerszeginfo.hu
Tizenöt éves az Ispita Alapítvány - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!
Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu