Több száz fővel bővít a Flextronics - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg - Jelentős - és az eddigi eredmények fényében sikeres - változásokat hajt végre a Flextronics Nyugat-magyarországi Ipari Parkjában, ezen belül is a zalaegerszegi gyáraiban.
A korábbi, egy évtizedre visszanyúló folyamatos fejlődés lelassulása arra késztette a céget, hogy újragondolja stratégiáját.
Megszűnt ugyanis az a helyzet, amikor néhány kiemelt partner nagy volumenű, jól tervezhető megrendeléseit kellett teljesíteni. Bár ez a helyzet - látszólagos biztonsága és a sorozatgyártásból eredő előnyök miatt - egyértelműen kedvezőnek tűnt, valójában komoly kockázatokat rejtett magában.

Ez ugyanis azt jelentette, hogy akár a megrendelői igény lényeges módosulása, akár a termék szezonalitása jelentős mértékben érintette a tervezési, gyártási, logisztikai feladatokat ellátó Flextronicsot, ez pedig rendre a megrendelésállomány ingadozását eredményezte. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy a megrendelői kör, illetve a termékválaszték bővítésére alapozva új üzleti modellt alakítanak ki a zalaegerszegi gyárakban.

A cég már régóta Zalaegerszeg, sőt az egész megye legjelentősebb foglalkoztatója, a jelenleg is zajló bővítés eredményeként ez a pozíció tovább erősödik. A Flextronics a gyártósorokhoz most is keres operátorokat és termelési szakembereket, akárcsak az elektronikában jártas mérnököket, minőségbiztosítási szakembereket és logisztikai munkatársakat. A létszámbővítés elősegítése érdekében a Flextronics szorosan együttműködik a munkaügyi központtal és a megye településeinek önkormányzataival."

(Forrás: www.zalaegerszeginapilap.hu)

Több száz fővel bővít a Flextronics - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz