Ünnepélyes tárlatbontás Zalaegerszegen - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Bontásra került a VITRIN Kortárs Képző- és Iparművészeti Egyesület kultúra napi tárlata a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában. A kiállítás, melyen 42 művész és több mint 60 alkotás volt látható, egy hónapig várta az érdeklődőket, s a közönség is szavazhatott a neki legjobban tetsző műre.
Elismerés a művészeknek


Az ünnepélyes "bontáson" Török Zoltán, a kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke megköszönte a képzőművészek jelenlétét és a színvonalas munkát. Mint mondta, a város ezzel a magyar kultúra napjára kiírt pályázattal évről évre szeretné megbecsülni, s díjazni a megyében vagy régióban tevékenykedő alkotókat.
A VITRIN egyesület nevében dr. Kostyál László alelnök, művészettörténész értékelte szakmailag az idei bemutatót. Örömtelinek találta, hogy nagyon sok új alkotással találkozott a mostani kiállításon, így egy izgalmas és sokszínű anyag gyűlt össze. A sokszínűség pozitív, hiszen minél több stílusból merítenek és technikával dolgoznak az alkotók, annál gazdagabb lesz a művészeti élet.


A zalaegerszegi kulturális bizottság idén is két művészt részesített pénzjutalomban, akik a tárlatbontáson vehették át az elismerést. A Török Zoltán és Kostyál László alkotta zsűri most két olyan festőművész - Szabó Attila, Balogh István Péter - munkáját díjazta, akik nem tagjai a helyi képzőművészeket tömörítő egyesületnek.
Szabó Attila zalaegerszegi születésű, Fischer György szobrászművész tanítványaként került a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. Jelenleg negyedéves festő szakos hallgató, a város művészeti ösztöndíjasa. Az Ady-iskola galériájában volt önálló kiállítása, realista ábrázolásaival, csendéleteivel, tanulmányaival részt vett több helyi csoportos tárlaton is (Color Arts Fesztivál I-II., Fiatal Zalai Képzőművészek Tárlata - Városi Hangverseny és Kiállítóterem, "Könyörgöm, akasszuk fel!" - Tükör Képkeretezés). A képzőművészeti egyetem Barcsay kiállításán Barcsay-díjban részesült.

Balogh István Péter 1950-ben született Budapesten, Kokas Ignác növendékeként végzett a képzőművészeti főiskolán. Velemérben él, a "94 Társaság" egyik tagjaként érkezett a mostani kiállításra. Expresszív, szürrealizmus felé hajló absztrakt képeivel állandó résztvevője a hazai és nemzetközi művésztelepeknek, alkotásai több magángyűjteményben és közintézményben is megtalálhatók.

A zalaegerszegi közönség - a tavalyi évhez hasonlóan - Nemes László festőművészre szavazott, aki most "Bartók" című alkotásával nyerte el leginkább a nézők tetszését. A Zalaegerszegen leadott szavazólapok a tárlat ünnepélyes zárásán sorsoláson vettek részt. A szerencsés nyertes ezúttal Szántner Csilla lett (Zalaegerszeg, Köztársaság u. 50./D/1.), aki egy műalkotást kap ajándékba. (Zala-Lap Kft., P.P.)



Forrás: www.zalaihirlap.hu

Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal




Ünnepélyes tárlatbontás Zalaegerszegen - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg


- Zalaegerszeg - Zalaegerszeg- Szóljon hozzá!


Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu