Vandalizmus nyomait viseli Zalaegerszegen a Kandikó tornya - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - Megrongálni tilos - figyelmeztet kissé naivan a vörös színű felirat a zalaegerszegi Kandikó tetőn épült betontorony oldalán. Sajnos vannak, akiket e felszólítás nem tart vissza a vandálkodástól Zalaegerszegen
Dobronhegy és Csonkahegyhát között, a Göcsej szívébe vezető út mentén található a tengerszint feletti 302 méterével e tájegység legmagasabb pontjaként jegyzett Kandikó. A tetőn álló tornyot a hetvenes évek közepén a fővárosi Geodéziai és Térképészeti Vállalat építtette, s jelenleg is távérzékelési pontként funkcionál, tehát a földmérési feladatok ellátásában fontos szerepet tölt be. A kirándulók inkább a szép panorámáról ismerik a létesítményt, bár tény, hogy nem csak jóérzésű turisták keresik fel a helyet: erre utal a gondosan kirugdosott apró világító ablakok sora, a földszinten szanaszét szórt szemét, s az illemhelyekre jellemző átható szag. Felmenni tilos, életveszélyes - hirdeti két másik felirat az amúgy nyitott bejárati ajtó mellett.

Mint megtudjuk, a torony és környezete Milejszeg területéhez tartozik, ám nem az önkormányzat tulajdona.

- Ez egy országos nullpont, a földmérők rendszeresen használják, ám az önkormányzatnak nincsen tulajdonjoga a toronyban és környékén - mondja el lapunknak Szekér Jenő, Milejszeg polgármestere. Hozzáteszi: ők korábban szerettek volna itt látogatható kilátót kialakítani, de erre nem kaptak engedélyt.

- Pedig szépen rendbe lehetne tenni a környéket. Bár ehhez a ponthoz jelenleg még út sem vezet, a területet mégis rendszeresen kaszáljuk, hogy ne legyen elhanyagolt. Évtizedekkel korábban amúgy a közút másik oldalán, az erdő tövében állt egy kilátó; mi ennek helyén is terveztünk létrehozni egy kis turisztikai pontot, információs térképpel, gondozott környezettel, ehhez azonban egyelőre nem sikerült forrásokat biztosítani.A torony jelenleg is távérzékelési pontként funkcionál.

Forrás: Zalai Hírlap

Zalaegerszeg Vandalizmus nyomait viseli Zalaegerszegen a Kandikó tornya - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu