Véradóhét - kérdőjelekkel - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg - 180-an nyújtották karjukat a hívó szóra az elmúlt héten városunkban. Ez a szám bizony nem ad okot az optimizmusra.
Többé-kevésbé sikeres volt a magyar Vöröskereszt zalaegerszegi szervezetének múlt heti véradóhete. Az 5 nap során összesen 180-an jelentkeztek véradásra, mely az elmúlt évekhez képest nem mutat különösebb növekedést annak ellenére, hogy idén jóval több behívót küldtek.
Zalaegerszegen véradásra legközelebb augusztus 10-én, a Tesco parkolójában várják a segíteni vágyókat.

A véradásról
A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítésmentes véradás szervezésében.
A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500.000 egység vérre van szükség. Ehhez évente közel fél millió önkéntes embertársunk véradományát, önzetlen segítségét várják beteg embertársaink.

Az elmúlt évben (2006.) több, mint 11.000 véradó eseményen 442.296 véradó jelent meg, hogy segítsen beteg embertársain.
A Magyar Vöröskereszt szervezői prioritásként kezelik a lakosság részvételi arányának emelését, ezen belül is a 18. életévüket betöltött fiatalok megnyerését.

TUDNIVALÓK A VÉRADÁSRÓL


A véradás az a segítségnyújtás, amikor önkéntesen, saját vérünkből csekély mennyiséget más személy számára felajánlunk úgy, hogy az alkalmas legyen a beteg gyógyítására
Véradó lehet mindenki, aki egészséges betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, és testsúlya meghaladja az 50 kg.
Nők évente háromszor, férfiak évente ötször adhatnak vért. Két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie
A véradás alkalmával steril vérvételi zsákba, egyszerhasználatos tű segítségével 4,5 deciliter teljes vért vesznek le (egy egység/1E), és egy keveset a vizsgálathoz mintacsövekbe.
A véradás 30-45 percet vesz igénybe, adatfelvétellel és kivizsgálással együtt.
Fontos a véradás előtti folyadék fogyasztás mely segít a véradás alkalmával levett plazma pótlásában és, ha megfelelő mennyiségű folyadék van a szervezetben az erek teltebbek, a véna jobban látható, gyorsabb a vérvétel.
A vér sejteket, (vörös és fehérvérsejt, vérlemezkék) és plazmát tartalmaz, mely a vér folyékony része.

„Adj vért és ments meg három életet!”

A levett vérből vörösvérsejt-koncentrátum, plazmakészítmények és vérlemezke-koncentrátum készül, így egy egység teljes vér 3 beteg életén segíthet."

Forrás: http://www.egerszeginfo.hu

Véradóhét - kérdőjelekkel - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!

Zalaegerszeg linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu