VII. Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató - Zalaegerszeg

"Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok 2006. november 9-10-11. - A rendezvény megvalósításával célunk az volt, hogy az intézményekkel közösen segítséget nyújtsunk...


A rendezvény megvalósításával célunk az volt, hogy az intézményekkel közösen segítséget nyújtsunk a pálya-, szakma- és iskolaválasztás előtt álló általános- és középiskolai tanulóknak, valamint a pályakorrekciót tervező felnőtteknek a döntésük meghozatalában.
A kiállítók köre: 31 középfokú, 7 felsőfokú oktatási intézmény, 12 munkaerő-piaci képző intézmény, illetve 16 további partnerünk (kézművesek, kollégiumok, Honvédség, Rendőrség, ifjúsági irodák, munkáltatók, humán szolgáltató szervezetek).
A rendezvényen a pályaválasztás előtt álló fiatalok és a pályamódosítás előtt álló felnőttek egy helyen és egy időben kaphatnak bőséges elméleti ismeretet és szemléletes gyakorlati képet az iskolák képzési rendszeréről, az oktatott szakmákról, a képzéssel megszerezhető végzettségről, képesítésről. Szakmai bemutatókon keresztül ismerhetik meg a fodrász, a kozmetikus, a kosárfonó és számos egyéb szakma fortélyait. A program keretében a munkaügyi szervezet személyre szóló tanácsadással, valamint munkaerő-piaci, képzési és foglalkoztatási információkkal segít.
A 66 kiállító standján a gyerekek teszteket tölthetnek ki, több szakma gyakorlati bemutatóját tekintetik meg. A megyehatáron kívülről is érkeztek kiállítók: Pécs, Bp, Körmend, Balatonboglár, Vép.
A megyéből 77, többségében általános iskola több mint 3500 tanulója jelezte előzetesen részvételi szándékát, ebből 77 iskola közel 3000 diákja ingyenesen, szervezett utazás keretében érkezik a helyszínre."

(Forrás: www.zala.hu)

VII. Pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató - Szóljon hozzá!