Vizsgálatok szükségesek a Zalabaromfinál - Zalaegerszeg
"Zalaegerszeg - A kormány folyamatosan vizsgálja az állattenyésztési ágazatok és a feldolgozóüzemek helyzetét...
A kormány folyamatosan vizsgálja az állattenyésztési ágazatok és a feldolgozóüzemek helyzetét, és megpróbál olyan konstrukciót keresni, amivel a nehéz helyzetbe került feldolgozók számára megoldást hoz - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Zalaegerszegen.
"December óta a Zalabaromfi Feldolgozó és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság f.a. teljes kapacitással üzemel: októbertől hetente 130-150 ezer csirkét vágnak, decembertől pedig hetente 15-20 ezer darab pulykát dolgoznak fel. A "kézi feldolgozással" előállított termékek keresettek a piacon, a Zalabaromfi havi bevétele eléri a 800 millió forintot. A reorganizációs folyamat befejeződött, a társaság februárban tervezi a vagyonértékesítést. A vevőnek vállalnia kell a jelenlegi 700 dolgozó további foglalkoztatását, az érvényben lévő szerződések (értékesítési, közüzemi, beszállítói) átvételét is - közölte Somogyi Ferenc felszámolóbiztos.
A Zalabaromfi közel 80 beszállítójának és termelőjének az a célja, hogy a baromfifeldolgozót működő cégként, egyben értékesítsék, és a privatizáció után a termelői kör tulajdonosként rész vehessen a döntésekben - mondta a termelőket és a beszállítókat képviselő Kiss Imre, a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. ügyvezető igazgatója."
(Forrás: www.zalaegerszeginapilap.hu)
Vizsgálatok szükségesek a Zalabaromfinál - Szóljon hozzá!