Zalaegerszeg - Nincs kicsi szerep a zalaegerszegi színházban [Zalaegerszeg]

[Zalaegerszeg]

Nincs kicsi szerep, csak közös munka és közös eredmény, állítja Hertelendy Attila. A Hevesi Sándor Színház színművésze elégedettséggel nyugtázza az elmúlt évadot, amelyben kisebb és nagyobb feladat is jutott számára. Közte Zwickli Tóbiás megformálása a Mária főhadnagyban. Mint mondja, apait-anyait beleadott. (Persze nem csak ebbe.) Nos, ezt a nézők sem hagyták figyelmen kívül: sorban a negyedik közönségdíjjal jutalmazták.

Zalaegerszeg - Negyedszer közönségdíjas Hertelendy Attila színművész

- Leginkább a zenés műfajokban, így az operettekben, musicalekben érzem igazán otthon magam. Ezért is örülök annak, hogy kétévente gondolnak rám, és megbíznak egy ilyen szereppel, mint a Mária főhadnagyban.

Zalaegerszeg - A prózai alakításokra is ugyanolyan lelkesedéssel készül?


- Természetesen. Nem vetek meg más műfajokat, és a szerepeket sem osztom fel nagyságuk szerint. A társulat számos tagja is így van ezzel. Ez a hozzáállás jól megmutatkozott a III. Richárdban, ahol karakterszerepet játszottam. A darabban másokkal egyetemben olyan háttérmunkát végeztünk el, amely hangsúlyossá tette a főbb alakításokat. A Villa Negra zenés komédiában is kisebb szerep jutott: alig húsz perc, két nevetés és persze háttérmunka. Sokunk számára kedvesen nosztalgikus volt újból úttörőként viselkedni, és énekelni a régi dalokat. Lelkesedésünket először nem is értették fiatalabb kollégáink a próbákon.

Zalaegerszeg - Mit szól a negyedik közönségdíjhoz?
- Nagyon jólesett az ismételt megtiszteltetés, mert úgy vélem, a nézők visszajelzése rendkívül fontos számomra és a társulat számára egyaránt. Egy színi társulatnak azonban kettős feladata van, a közönség ízlésének, igényének teljesítése mellett a szakma felé is kell bizonyítania. Ez utóbbit szolgálta az elmúlt évadban a III. Richárd - s jövőre a Hamlet -, amely a közönség szempontjából is sikeres volt, mert senki sem nyilatkozott róla közönnyel. A negatív vélemény ugyanis legalább olyan értékes, mint a dicséret, mert jelzi, a darab megérintette nézőjét.

 

Zalaegerszeg - A közönség kedvenceként már két éve az Anconai szerelmesek viszi a prímet.
- Mégpedig annyira, hogy a zalaegerszegi Kvártélyház idei műsorába ismételten felkerült. A nézők nagyon szeretik, mert könnyed és szórakoztató. Részben számunkra is, mert élvezzük szerepeinket és egymás játékát, ugyanakkor rendkívül kemény munka áll mögötte a stáb részéről. A telt ház azonban minden fáradságot megér.

 

Zalaegerszeg - Hasonló siker vár a Padlásra is?
- Az első bemutatókból ítélve, úgy vélem, igen. Presser Gábor és Sztevanovity Dusán idén húszéves musicalje ugyanis minden korosztályt megmozgat.

Zalaegerszeg - Akik mások mellett e két előadóművész dalain nőttek fel, nosztalgiából látogatnak el az előadásra. Ugyanakkor fiaik és lányaik is eljönnek, mert kíváncsiak azokra az életérzésekre, amelyek szüleiket fűtötték egykor.

Igaz, a régi rendszerhez szól az üzenete, de olyan morális alapigazságokat is megénekel, mint a Fényévtávolság című dalban: hiába "ott a tenger, itt az én hajóm" üzenete. Vagyis az ember ott igyekezzen jól csinálni dolgát, ahová a sors helyezte.

Zalaegerszeg- A Rádiós szerepét alakítom a darabban, amelyet rendezője nem igazán formált komolyra. Azt szeretnénk inkább, hogy a közönség szórakozzon rajta, merengjen el a dalokon, és olvassa ki saját üzenetét a sorok között.

 

Zalaegerszeg - A színészi munka és a falunapi rendezvények szórakoztató fellépései hogyan illeszthetők össze?
- Összeegyeztethetőek, mert a feladat hasonló, próbálni kell, és felkészülten fellépni, hogy az előadás megelégedésére szolgáljon a közönségnek. De a dolog arról is szól, hogy a színész pénzt keres, kiegészíti a fizetését. A színészet manapság nem egy biztos szakma, az állandó formában tartás mellett folyamatosan újítani is kell. Ezért is igyekszem a realitások talaján maradni.

 

Zalaegerszeg - Szorosnak ígérkezik a nyár, jut-e idő pihenésre?
- Alig, de nem múlhat el nélküle. Idén Debrecenbe és a Hortobágyra készülök. Balatoni gyerekként - Keszthelyen születtem - a strandolás, a víz sokat jelent, de az igazi feltöltődést egy más táji és szellemiségű környezet hozza meg számomra.



Zalaegerszeg Online témakörei:

Zalaegerszeg látnivalói, Zalaegerszeg, Zalaegerszeg város, Zalaegerszeg online, Zalaegerszeg polgármester, Zalaegerszeg önkormányzat, Zala megye, Zalaegerszeg városi hírek, Zalaegerszeg kultúra, Zalaegerszeg sport, Zalaegerszeg vállalkozás, Zalaegerszeg vállalati, Zalaegerszeg cég, Zalaegerszeg KKV – kis és középvállalkozások, Zalaegerszeg idegenforgalom, Zalaegerszeg turizmus, Zalaegerszeg hotel, Zalaegerszeg wellness, Zalaegerszeg étterem – gasztronómia, Zalaegerszeg szórakozás, Zalaegerszeg képeslap, Zalaegerszeg ételrendelés, Zalaegerszeg oktatás, Zalaegerszeg pályázat, Zalaegerszeg új autó, Zalaegerszeg használtautó, Zalaegerszeg ingatlan


Forrás: www.zalaegerszeg.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Zalaegerszeg

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról: kepeslap.mconet.biz


Zalaegerszeg Online még több hírrel : zalaegerszeg.mconet.biz


Zalaegerszeg webcím és linkajánló: zalaegerszeglink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;