Zalaegerszeg reneszánsz éve - Zalaegerszeg

Zalaegerszeg - A magyar reneszánsz aranykorát idézte az a háromfordulós történelmi vetélkedősorozat Zalaegerszegen, melyre a megye 41 iskolájából 116 csapat nevezett be. Ez méltó nyitányt ad a reneszánsz év zalai rendezvényeinek.
A szellemi vetélkedő meghirdetője a Deák Ferenc Megyei Könyvtár, a Társadalmi Egyesületek Szervezete és a Zala Megyei Honismereti Szövetség voltak, a főtámogató a városi önkormányzat, a történelmi hitelességet pedig dr. Bilkey Irén főlevéltáros felügyelte. A díjátadó ünnepségre a Keresztury ÁMK Kisfaludy utcai tagintézményében került sor. Kiss Gábor, a könyvtár igazgatója köszöntőjében példaértékűnek nevezte a vetélkedősorozatot, melynek jutalmául nemcsak emléklapot kaptak a résztvevők, hanem a levéltár jóvoltából korabeli címeres oklevél másolatot is. Gyutai Csaba alpolgármester arról beszélt, hogy Mátyás kora megmozgatja a gyerekek fantáziáját, a versenyen való részvétel pedagógiai haszna pedig a témakörben való alapos elmélyülés. A történelem az élete tanítómestere, Mátyás király pedig erkölcsi nagyságával, ma is példaértékű. A díjkiosztás előtti műsorban fellépett a csonkahegyháti iskola reneszánsz tánccsoportja, valamint a saját maguk által írt mondájukat vitték színpadra a letenyei, az Öveges és a gellénházi iskola diákjai. Az első három díj Gellénházára került, a dr. Papp Simon Általános iskola tanulóihoz. Míg a városi iskolák közül az Eötvös 7.d. osztálya hatodik, az Ady 7.b. osztálya kilencedik, az Öveges iskola 7.a. osztálya 17. helyezést ért el. (Zala-Lap Kft., B.K.) Forrás: www.zalaegerszeg.hu

Forrás: Zalaegerszeg Polgármesteri Hivatal

Zalaegerszeg reneszánsz éve - Zalaegerszeg - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Zalaegerszeg városról!


Zalaegerszeg linkajánló: Zalaegerszeg linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu