Több támogatásról is beszámoltak, illetve elszámoltak a legutóbbi nyilvános képviselő-testületi ülésen.
A magyar kultúra jókedvű, népi arcát mutatta be vasárnap délután a sümegi közönségnek. A főszerepeket ezúttal a néptáncmozgalom profi és helyi amatőr szereplői játszották el a Kisf...
A Sümegi Köztestületi Önkéntes Tűzoltóság gazdálkodása stabilizálódott, tudtuk meg Gáspár Péter tűzoltó parancsnoktól.
A Sümegi Zeneoktatásért Alapítvány színvonalas hangversenyt szervezett a magyar kultúra napja alkalmából január 21-én.
A kórházi dolgozók állása a jövőben sincs veszélyben Sümegen, ahol az egészségügyi intézményt a megyéhez csatolták.
A sümegi vitézek ismét fantasztikusan meneteltek az országos Kupán: 16 indulóból 14-en éremmel tértek haza!
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2007. decemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4 százalék volt, 2006. decemberhez viszonyítva pedig 7,4 sz...
A héten viszi a postás a megemelt nyugdíjakat., 5 százalékkal jár több.
A számlák, számlatömbök, nyugtanyomtatványok terén lényeges változások történtek tavaly, különösen pedig idén év elejétől, ezért érdemes röviden összegyűjteni a tudnivalókat.
A Magyar Turizmus Zrt. által létrehozott www.menjunkenni.hu honlapon keresztül 2008. január 21-ig jelentkezhetnek azok az éttermek, amelyek csatlakozni kívánnak a Torkos Csütörtök ...
Az év utolsó mérkőzésén nem sikerült nyerni a sümegi csapatnak
Az idei utolsó ülését tartotta a Veszprém Megyei Minőség Klub december 13-án a veszprémi Ringató Körzeti Óvodában.
Az ágazat reformjának köszönhetően az egészségbiztosítási alap kedvezően alakult, így még decemberben újabb ötmilliárd forintot oszthat szét a kormány a kórházak között. Veszprém m...
Veszprém megyében Pápán, Tapolcán és Várpalotán sztrájkolnak pedagógusok hétfőn; összesen mintegy 200-an nem vették fel a munkát - közölte Monostori Zsuzsanna, a Veszprém megyei ön...
Sümeg - Beszámolót tart a Kós Károly-díjas Városvédő és -szépítő Egyesület december 14-én 16 órakor a Hotel Kapitányban.