A Rheinmetall hadiipari cég munkatársai már megkezdték a toborzást külsős cégek segítségével, a 2023-ra elkészülő zalaegerszegi üzemükbe 300 embert fognak felvenni többféle munkakö...
Zalaegerszegen jelentős fejlesztések várhatók 2021-ben is, ezt Balaicz Zoltán, a megyeszékhely polgármestere jelentette be évértékelőjén. A tavaly megkezdett projektek folytatódnak...
Helikopter szállította Zalaegerszegre az ott épülő új harckocsigyár alapkövét, melyet december 22-én helyeztek el. A 60 milliárd forintos létesítményben mesterséges intelligencia a...
Megkezdték a zalaegerszegi Keresztury Dezső tér felújítását, a december elején elindult építkezésnek várhatóan jövő tavasszal lesz vége. A tér rendbe tétele a Kovács Károly városfe...
A zalaegerszegi járműipari tesztpálya a tervek szerint 2021-ben teljesen megnyit, idén gyakorlatilag csak az utolsó simítások vannak hátra, körülbelül 70%-ban kész, és bizonyos sza...
A következő tanévtől honvédkadét-szakképzés indul Zalaegerszegen. A leendő diákok a gépjármű-mechatronikai technikusképzés keretében sajátíthatják el a honvédelmi ismereteket.
Többfunkciós kulturális intézménnyé alakították át a teljes belső gépészeti és műszaki felújításon átesett zalaegerszegi Art Mozi nagytermét.
Schanda Tamás a kínai tulajdonban lévő Willis Hotel átadóünnepségén hangsúlyozta: meg kell őrizni a magyar gazdaság működőképességét, amelyben a turizmusnak, és az üzleti utazásokn...
Több milliárdos múzeumfejlesztés kezdődött el Zalaegerszegen.
A drónok, a mesterséges intelligencia és az építészet területén alakulhat ki leginkább együttműködés a Pécsi Tudományegyetem és a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya közöt...
Zalaegerszeg és Körmend között 28 kilométeres, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út épül, amelynek tanulmánytervét és környezetvédelmi hatástanulmányát egy három tervező cégből álló k...
A felsőoktatási struktúra átalakítása keretében az informatikai, a mérnöki, a mechatronikai és a közgazdasági képzések integrálásával alakítja ki a veszprémi székhelyű Pannon Egyet...
Mindszenty József hercegprímás, szent életű és vértanúsorsú bíboros életpéldája erkölcsi iránytű volt életében és napjainkban is az - hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyet...
Sport- és rekreációs központ épül Zalaegerszegen: a komplex turisztikai fejlesztés a Modern Városok Program, valamint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében,...
Zalaegerszeg azok közé a városok közé tartozik, amelyek rohamosan fejlődnek, ahol látszik, hogy jól használják fel a forrásokat - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Zala...